Index Vakbarát Hírportál

A szocialisták nyerték a választásokat Portugáliában

2022. január 31., hétfő 07:10

A kormány változik, de az eddigi miniszterelnök, Antonio Costa maradhat a posztján.

A centrista baloldali Szocialista Párt nyerte el a képviselői helyek többségét a vasárnap megtartott portugál választásokon – jelentette a Reuters. Ez azt jelenti, hogy az eddigi miniszterelnök, Antonio Costa maradhat a posztján.

A koronavírus ellenére a részvétel magasabb volt a vártnál. A választás eredménye meglepetést okozott, ugyanis a szocialisták az előzetes felmérésekben még jóval rosszabbul szerepeltek, így azonban az országnak stabil kormánya lesz.

A választást novemberben írták ki, miután Antonio Costa korábbi kommunista és baloldali szövetségesei a jobboldalhoz csatlakozva leszavazták a miniszterelnök kisebbségi kormánya által benyújtott költségvetést. A két párt lépése visszaütött, ugyanis korábbi mandátumaik több mint felét elveszítették – emlékeztet a Reuters.

Egy abszolút többség nem jelent abszolút hatalmat. Nem jelenti azt, hogy egyedül kormányzunk. Ez egy fokozott felelősség, és valamennyi portugállal közösen és az ő érdekükben kell kormányozni

– mondta el győzelmi beszédében Antonio Costa.

(Borítókép: Portugália miniszterelnöke és a Szocialista Párt (PS) főtitkára, Antonio Costa feleségével, Fernanda Tadeuval ünnepel, miután megnyerte a lisszaboni parlamenti választást Portugáliában 2022. január 31-én. Fotó: Pedro Nunes / Reuters)

Rovatok