Olaf Scholz német kancellár bejelentette, hogy hamarosan találkozni készül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában. Scholz a ZDF német közszolgálati televízió szerda esti műsorában közölte, hogy moszkvai látogatása tervbe van véve és „nemsokára meg is valósul”, ugyanakkor pontos időpontot nem említett.
Hamarosan beszélek Putyinnal Moszkvában a szükséges ügyekről. Össze kell hangolni az Európai Unióval és a NATO-val kapcsolatos politikát
– fogalmazott Olaf Scholz, hozzátéve, hogy látogatása részleteit a megfelelő időben közzé fogják tenni.
A német kancellárt február 7-én fogadja Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban, hogy megvitassák az Oroszország és Ukrajna között kiéleződött feszültséget.
Scholz újságírói kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy nem fog Pekingbe utazni a pénteken kezdődő téli olimpiára. A német kancellár hetekig nem válaszolt egyértelműen a részvételét firtató kérdésekre, miközben több nyugati ország is csatlakozott a pekingi sportesemény-sorozat amerikai kezdeményezésű diplomáciai bojkottjához emberi jogi aggályokra hivatkozva – ismertette az MTI.