Index Vakbarát Hírportál

Irán elvárja, hogy az Egyesült Államok az összes szankciót oldja fel

2022. február 7., hétfő 12:49

A Washington által pénteken bejelentett szankcióenyhítést az iráni atomprogramokkal szemben az iráni külügyminiszter, Hossein Amirabdollahian elmondása szerint örömmel fogadták, ám messze nem tartják elegendőnek. Úgy tartják, bár a többi országgal, a polgári célú nukleáris projektekben való együttműködést segítik ezek a visszavonások, az iráni gazdaságra akkor sem lesznek megfelelő, pozitív hatással.

Teherán a még Donald Trump volt amerikai elnök által 2018-ban bevezetett, a polgári célú atomprojektek folytatásával kapcsolatos szankciók enyhítésének hírére már szombaton reagált azzal, hogy örömmel fogadják, de nincsenek megelégedve. Hétfőn az iráni kormány egy külügyi szóvivője, Szaíd Hatibzadeh megerősítette, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy minden meglévő szankciót oldjon fel az Egyesült Államok a kérdésben.

A washingtoni döntéseknek egyelőre nincs hatása az iráni gazdaságra. Az Egyesült Államoknak vissza kell térnie a 2015-ös atomalkuhoz, és eleget tennie kötelességeinek

– emelte ki Szaíd.

Hossein Amirabdollahian iráni külügyminiszter szerint a jó szándék olyasmi, amelynek kézzelfogható eredményei vannak. A szankciók enyhítése jó dolog, de közel sem elég – ismételte az MTI.

Az Iráni Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Mohammad Eszlámi hétfőn kijelentette, hogy szerinte a szankciók enyhítése csak azt mutatja, hogy az Egyesült Államok külpolitikája gyenge és meggondolatlan. Ezenfelül úgy véli a főigazgató, hogy a nukleáris medicinában ezzel a történéssel akkor is nagyot lépett előre országa, és tudósaik remek munkát végeznek már most is.

Rovatok