Index Vakbarát Hírportál

Mintha a néma és a süket beszélgetne – így írta le találkozóját az orosz külügyér brit hivatali kollégájával

2022. február 10., csütörtök 16:25

Állítása szerint kudarc – nem jutott dűlőre brit hivatali kollégájával Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

„Őszintén szólva csalódott vagyok amiatt, hogy a néma és a süket párbeszéde alakult ki közöttünk, úgy tűnik, hogy hallgattuk, de nem hallottuk meg egymást” – mondta brit hivatali kollégájával folytatott tárgyalásáról Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. 

Liz Truss ellenben úgy fogalmazott: „Én biztos hogy nem voltam néma a beszélgetésünk során, és világosan értésére adtam Nagy-Britannia álláspontját az ügyben. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy elejét vegyük Oroszország fellépésének Ukrajnában.”

A tárgyalások homlokterében az Ukrajna körül kialakult feszültség és az orosz biztonsági garanciaigények álltak. A brit miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, még mindig van arra idő, hogy Oroszország véget vessen az Ukrajna elleni agressziójának.

„Az orosz kormány agressziója és arra irányuló kísérletei, hogy újratárgyalja a múltat, komolyan aláássa Oroszország nemzetközi tekintélyét. Ezek a lépések valójában azt a hatást váltották ki, hogy megerősödött a NATO elszántsága, és az ukrán nép még inkább elfordult Oroszországtól” – mondta Truss.

Leszögezte, hogy London nem hajlandó feláldozni a NATO nyitott ajtók politikáját és Ukrajna területi épségét a Moszkvával történő megegyezés kedvéért.

Moszkva problémája a nyitott ajtó politikájával az, hogy szerinte a nyugati országok sajátos módon értelmezik a szövetségesek szabad megválasztásának jogát annak az elvnek a kárára, hogy ne fenyegesse másik ország biztonságát.

Truss figyelmeztetett, hogy az Ukrajna elleni invázió súlyos szankciókat vonna maga után, amelyek kiterjednének az Északi Áramlat 2. gázvezeték blokkolására is. Truss szerint valótlan az az állítás, amely szerint Oroszország biztonságát bárki is fenyegetné, és felszólította Moszkvát, hogy vonja vissza csapatait az ukrán határról.

Lavrov Oroszország szuverén belügyének nevezte, hogy hol állomásoztat csapatokat a saját területén. Hozzátette, hogy a NATO-országok balti- és fekete-tengeri manővereivel ellentétben az orosz erők a saját országukban megtartott hadgyakorlatok után a felszerelésükkel együtt visszatérnek kaszárnyáikba.

(MTI)

(Borítókép: Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata által közreadott képen Elizabeth Truss brit külügyminiszter [b] és orosz hivatali partnere, Szergej Lavrov, megbeszélésük előtt Moszkvában 2022. február 10-én. Fotó: MTI / EPA / Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)

Rovatok