Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Támogatjuk Ukrajna szuverenitását, nem vétózzuk meg a szankciókat

2022. február 23., szerda 08:43

Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, és az Oroszország elleni uniós szankciókat sem vétózza meg – jelentette be közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerda reggeli bejelentkezésében azt mondta: az utóbbi napok fejleményei ellentétesek Magyarország és Közép-Európa biztonságpolitikai érdekeivel, majd leszögezte, hogy a konfliktusban milyen álláspontot képvisel a magyar külügy. 

Magyarország álláspontja egyértelmű: támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi integritását, mint ahogy mindig is tettük, és nem bontjuk meg az európai egységet a válasz tekintetében sem, mint ahogy sohasem tettük

– szögezte le.

Szijjártó Péter azt is hozzátette, hogy a konfliktusban mindkét fél részéről egy súlyos dezinformációs és álhírkampány zajlik.

Sajnos ebben a tekintetben a nyugati média nem jobb, mint a keleti. Mind a nyugati, mind a keleti médiában álhírek és hazugságok jelentek meg Magyarország álláspontjával kapcsolatban a tegnapi nap folyamán

– mondta a külügyminiszter, majd megismételte: Magyarország – a híresztelésekkel ellentétben – támogatja az uniós álláspontot a szankciókkal kapcsolatban.

Beszámolt arról is, hogy Brüsszelben kedden összeültek az uniós országok képviselői és szerdán délelőtt 11 órakor is össze fognak ülni. Kiemelte: 

Délután 3-4 óra körülre jogi formában is létrejöhetnek az Oroszország elleni meghirdetett szankciók. 

A külügyminiszter nemrég egy interjúban arról is beszélt, hogy ők még bíznak a diplomáciában.

Az orosz–ukrán konfliktus fejleményeit percről percre követjük ebben a cikkünkben.

Rovatok