Index Vakbarát Hírportál

Belarusz láthatja el árammal a csernobili atomerőművet

2022. március 10., csütörtök 20:27

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök bejelentette csütörtökön, hogy utasította országa szakembereit, gondoskodjanak a csernobili atomerőmű villamosenergia-ellátásáról – hozta nyilvánosságra az Ukrajinszka Pravda hírportál a BelTA fehérorosz állami hírügynökségre hivatkozva.

Lukasenka szavai szerint szerda este telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki tájékoztatta őt a csernobili atomerőmű körül kialakult helyzetről. Ezután a belarusz elnök utasítást adott az energiaügyi miniszternek arra, hogy „haladéktalanul biztosítson ott áramot (a csernobili atomerőműben)”.

Nekünk szovjet időkből származó villanyvezetékünk van, amelyet haladéktalanul helyre kell állítani. Az ideiglenes megoldás szerint az áramot a csernobili erőmű egyik alállomására kell eljuttatni, hogy a nukleáris létesítmény a szokásos üzemmódban biztonságban legyen. Minden lehetőséget mérlegelni kell

– fogalmazott az elnök. A BelTA emlékeztetett arra, hogy Lukasenka Oroszországban tesz munkalátogatást, ahol a tervek szerint pénteken Moszkvában megbeszélést folytat Putyin elnökkel is. Közben az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat közölte, hogy az orosz csapatok aláaknázták a zaporizzsjai atomerőmű közelében lévő víztározó partját – írja az MTI.

Az ukrán külügy aggódik, az atomenergiai ügynökség nem

Mint megírtuk, néhány napja teljesen leállt a csernobili atomerőmű, így a létesítményben egyáltalán nincs áram. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tegnap reagált a hírre; szerdai bejegyzésében felszólította az oroszokat, hogy azonnal kezdjék meg a javításokat, másképp nukleáris katasztrófa következhet be. Elmondása szerint ugyanis a hulladéklerakó hűtőrendszerét működtető tartalék generátorok kapacitása mindössze 48 óráig elég. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség aznap elismerte, hogy ez zavarja ugyan a létesítmény működését, de hozzátették: ők – az ukránokkal ellentétben – nem látják úgy, hogy ez kritikus veszélyt jelenten a csernobili erőmű biztonságára.

(Borítókép: Alekszandr Lukasenka 2022. február 18-án. Fotó: Sergei Guneyev / Sputnik / Afp)

Rovatok