Az ukrajnai háború elől március 11-én, pénteken 3936 ember, köztük 1170 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 51 ember, köztük 30 gyermek elhelyezését és odaszállítását a rendőrséggel együttműködő hatóságok oldották meg – közölte a rendőrség.
Kiemelték: ellátásuk, szállításuk, elszállásolásuk érdekében a rendfenntartók folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
A Flightradar24.com repüléskövető-program nemrég egy olyan képet osztott meg a Facebook-oldalán, amin egy nem szokványos repülési útvonal látszik.
Nem, nem egy gyönyörű tengerpart felett, sem a Klimandzsaro naplementei tája körül repkedett a kisrepülőgép sofőrje; csupán a Berlinhez közeli tóparti természetvédelmi park felett haladt el. Azonban valamiben mégis különleges volt ez a kis sétarepülés:
EGY BÉKEGALAMBOT RAJZOLT KI, FELTÉTELEZHETŐEN AZ UKRÁN–OROSZ HÁBORÚRA REAGÁLVA.
Dnyipro egyike volt azoknak a nagyvárosoknak, amelyet érintettek az orosz bombázások szombat hajnalban. A város polgármestere, Borisz Filatov szerint Ukrajna légvédelmi rendszerei sikeresen visszaverték a támadást, nincsenek áldozatok.
Büntetőintézkedésekkel sújtotta az Egyesült Államok helyi idő szerint pénteken Oroszország Ukrajnában indított háborúja miatt a Kreml szóvivőjének több családtagját, Viktor Vekszelberg milliárdost, valamint 12 orosz képviselőt – számolt be az MTI.
Az újabban szankcionáltak között van a VTB bank vezetőségének 10 tagja, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő felesége és két felnőtt fia is, akik Washington szerint luxuséletmódot folytattak. Magát Peszkovot már a múlt héten, egy korábbi intézkedéscsomag érvényesítésével szankciókkal sújtották.
Az amerikai külügyminisztérium azt jelentette be, hogy büntetőintézkedésekkel sújtották a Novikombank vezetőségének négy tagját, az ABR céget és több vezetőjét, továbbá Vlagyimir Knjaginyint, Szentpétervár alkormányzóját. Az érintett képviselők között van Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma elnöke is.
Moszkva a legkorszerűbb katonai felszerelésekkel látja el szomszédját, Belaruszt a közeljövőben – számolt be a Sky News. Ez azután derült ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Alekszandr Lukasenka belarusz elnök találkozót tartott a Kremlben.
A két férfi egyetértett abban is, hogy kölcsönösen elítélik az ukrajnai orosz inváziót követően bevezetett nyugati szankciókat. A hírportál szerint félő, hogy Belarusz csatlakozhat az invázióhoz.
Ahogy ezt az Index is megírta korábban, az ukrán Stratégiai Kommunikációs Központ szerint Fehéroroszország inváziót indíthat Ukrajna ellen ma este.
Az ukrán légierő parancsnoksága szerint orosz repülőgépek Ukrajna területe felől csapást mértek egy belarusz településre. A belarusz védelmi minisztérium szóvivője badarságnak nevezte a közlést.
Nem sokkal korábban Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter már beszélt arról, hogy az orosz erők Ukrajna területéről készülnek lőni belarusz területeket, hogy bevonják Belaruszt a háborúba.
Lukasenka a múlt héten még azt mondta, belarusz fegyveres erők nem fognak részt venni az Ukrajnában zajló orosz hadműveletekben.
Amerikai tisztviselők egy 700 millió dolláros szuperjacht tulajdonjogát vizsgálják, amely jelenleg egy olasz tengerparti város dokkjában áll. A jachtról úgy vélik, hogy kapcsolatban állhat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – írja a New York Times.
Az Egyesült Államok hírszerzése nem vont le végleges következtetéseket a Seherezádé nevű szuperjacht tulajdonjogáról, azonban amerikai tisztviselők azt mondták, hogy találtak első jeleket arra, hogy az Putyinhoz köthető.
Az amerikai tisztviselőktől származó információ azután érkezett, hogy a The New York Times kedden arról számolt be , hogy az olasz hatóságok vizsgálják a hajó tulajdonjogát, és a legénység egy korábbi tagja azt mondta, hogy Putyin használja a jachtot.
Amerikai tisztviselők szerint Putyin keveset tartott a vagyonából a saját nevén. Ehelyett olyan otthonokat és hajókat használ, amelyek hivatalosan orosz oligarchák tulajdonában vannak.
Kijev azzal vádolja Oroszországot, hogy nehéztüzérségi lövedékekkel megrongált egy rákos betegekkel foglalkozó kórházat és több lakóépületet Mikolajiv városában – írja a SkyNews.
A kórház főorvosa, Makszim Beznosenko elmondta, hogy a támadás idején több száz beteg tartózkodott a kórházban, de senki sem halt meg. A támadás megrongálta az épületet és kitörte az ablakokat.
Számos ukrán városban megszólaltak a légvédelmi szirénák szombaton kora reggel, arra figyelmeztetve a lakosságot, hogy vonuljon biztonságos helyre az esetleges orosz támadás elől – írja az MTI. A beszámolók szerint légiriadó volt
A Maxar Technologie új műholdfelvételein az ukrán fővároshoz közel található települések lángokban álló otthonai láthatók. A felvételeken a Kijevből induló autók hosszú sora is látható, amelyekkel a városból menekülnek.
Hatalmas a pusztítás Moscsunban, egy Kijevtől északnyugatra fekvő városban, továbbra is lángol a Hostamel repülőtér, amelyet Antonov repülőtérként is ismernek – írja a SkyNews.
Az ostromlott Csernyihivben, a város szívében az orosz megszállók lebombázták a város egyik jellegzetességét, az Ukrajina hotelt.
Szerhij Sumilo, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Ukrajna Történeti Intézetének kutatója közösségi oldalán az orosz megszállók „békés különleges műveleteiről” szóló hamis információk terjesztésére is felhívta a figyelmet. Szerinte a világnak meg kell tudnia az igazságot, hogy mi történik Ukrajnában.
Minden bűncselekményhez bizonyítékot kell szolgáltatni a hágai nemzetközi bíróság számára az orosz fasiszták és Putyin ellen
– olvasható a bejegyzésében.
Szombat hajnalban megszóltak a légoltalmi szirénák Kárpátalján. A megye közösségi oldalán található tájékoztatóban mindenkit arra kértek, hogy menjenek biztonságos helyre.
Az utasítások szerint ezek után rádión tájékoztatják a lakosságot a további teendőkről.
Jó reggelt! Köszöntjük kedves Olvasóinkat!
Az Index szombaton is beszámol a legfontosabb fejleményekről az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban.
Tartsanak velünk!