Kiruna a világ egyik legnagyobb vasérclelőhelye, amely Hitlernek is fontos volt. A város a bányászat miatt süllyedni kezdett, viszont a bányabezárás helyett a svéd állam a város áthelyezése mellett döntött.
Kiruna napjaink egyik népszerű úti célja Svédországnak, elsősorban azok körében, akik a sarki fényt szeretnék látni. A település több mint száz kilométerrel van az északi sarkkör fölött, és vasérclelőhelyei miatt már a XX. században stratégiai jelentőségű bányászváros volt.
Kirunát a XX. század elején alapították, a történelemkönyvekbe pedig a második világháborúban lezajlott narviki csata miatt került be. Adolf Hitler 1940. március 1-jén adott parancsot Norvégia és Dánia lerohanására. Az akció Weserübung-hadművelet fedőnéven futott, a tíz német romboló pedig április 6-án indult el Bréma kikötőjéből (Bremerhaven), hogy elfoglalja a hat legfontosabb norvég kikötővárost.
Stratégiai szempontból azért volt fontos Hitlernek, hogy Norvégiát ellenőrzése alá vonja, mert így tudta biztosítani a Skandináv-félsziget keleti oldalán lévő svéd vasérc importját.
Svédország, bár semleges ország maradt a világháborúban, de végig aktívan kereskedett a náci Németországgal.
A legjelentősebb lelőhely az észak-svédországi Kiruna városa volt, amely mindössze 170 kilométerre fekszik a sarkköri norvég kikötővárostól, Narviktól. Ezt tudták a britek is, és az első, valamint a második narviki tengeri ütközetben egyaránt legyőzték a németeket, akik viszont a szárazföldön fölülkerekedtek, és így a szövetségeseknek vissza kellett vonulniuk.
A német győzelem 1940. június 8-án vált teljessé, így a nácik akkor tudták ellenőrzésük alá vonni a Narvik–Kiruna–Luleå vasútvonalat, amely az Északi-tengert köti össze a Balti-tengerrel. Így a németeknek már arra is megvolt a lehetőségük, hogy a már előkészített Barbarossa-hadműveletben a finneket is közvetlenül segíteni tudják.
Svédország felelőssége egyébként nemcsak a kereskedelemben, hanem vasúthálózatának átengedésében is megmutatkozott. Amikor Narvikban a szárazföldön is úgy tűnt, hogy a szövetségesek kerekednek felül, akkor Svédországon keresztül érkezett meg a német erősítés, akik papíron csak tábori orvosok és ápolók voltak.
Espen Eidum narviki újságíró három éven át tanulmányozta a német, norvég és svéd levéltári forrásokat. Ezen idő alatt sikerült megtudnia, hogy a harmadik birodalom hogyan tudta a frontvonalba juttatni a csapatokat és a felszerelést. A németeknek ezzel sikerült megfordítaniuk a csata menetét. 1943-ig egyébként sok norvégot a svéd vasútvonalakon szállítottak a koncentrációs táborokba.
Svédországot senki nem vonta felelősségre a második világháború után, még jóvátételt sem kellett fizetnie,
mint a magyar és a német mellett a finn, a román, az olasz és a bolgár államnak Európában.
A második világháború idején azonban Kiruna nem ugyanott helyezkedett el, mint ma. Az évek során ugyanis fölfedezték, hogy a város a bányászati tevékenység miatt süllyedni kezdett. A bánya bezárása helyett azonban az LKAB, a bányát üzemeltető svéd állami vállalat 2004-ben
úgy döntött, hogy inkább a várost helyezi arrébb.
A vállalat a helyi lakosoknak lakhelyeik kivásárlását és anyagi támogatásokat ígér, az új város felépítése pedig körülbelül két kilométerre az egykori Kirunától keletre zajlik még ma is, és várhatóan 2035-ben fog befejeződni. Az LKAB szerint a projekt körülbelül egymilliárd dollárt emészt majd fel.
Az áthelyezés ugyanakkor rengeteg problémát is szül, elsősorban a Svédország északi részén élő nemzeti kisebbség, a számik számára. Bár az állam állítja, hogy nem fog bántódása esni a számik ősi lakhelyeinek, ők ezt egy kicsit másképp érzékelik. Köztük a számi parlament egyik képviselője is, aki a Guardian hasábjain fakadt ki 2018-ban.
Kiruna turizmusa mindenesetre jelenleg is virágzik, és továbbra is mágnesként vonzza a sarki fényt látni akaró turistákat a világ minden pontjáról. Ebben szerepet játszik az is, hogy a svéd kormány a norvégok és a dánok után február 9-től minden járványügyi korlátozást föloldott.
(Borítókép: A kirunai vasércbánya. Fotó: Faragó István / Index)