Index Vakbarát Hírportál

Áder János idén nem ünnepli meg a lengyel–magyar barátságot

2022. március 19., szombat 09:44

A köztársasági elnök idén nem utazik Lengyelországba a lengyel–magyar barátság napja alkalmából – tudta meg az azonnali.hu.

Az Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben nyilvánította március 23-át a lengyel–magyar barátság napjává. Azóta mindkét országban megünneplik, évente váltakozó helyszíneken nagyszabású államfői programmal köszöntik a két nemzet immár ezer évre visszatekintő, sok szempontból páratlanul szoros kapcsolatát. Tavaly a koronavírus miatt ezt csak online tudták megtartani, de Áder János egy online beszélgetést azért még így is folytatott Andrzej Duda lengyel elnökkel.

Most azonban úgy fest, hogy ez a program teljesen kimarad. Az azonnali.hu szerint Áder Jánost március 23-ára várták volna a lengyelországi Bochnia városába a lengyel–magyar barátság napja alkalmából,

ugyanis a magyar köztársasági elnök egy szobor avatásán vett volna részt.

Áder János annak a Szent Kingának a szobrát avatta volna fel a lengyel elnökkel együtt, aki az Árpád-házi IV. Béla király lánya volt és most Lengyelország védőszentje is. A szoboravatóra azonban nem kerül sor, sőt állítólag

Áder János nemcsak ezt a programot hagyja ki, hanem egyáltalán el sem utazik Lengyelországba.

Ezt pedig onnan lehet tudni, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalnak (KEH) péntekig kellett volna engedélyt kérnie a lengyelektől ahhoz, hogy a magyar köztársasági elnök fegyveres testőreivel beléphessen Lengyelországba. Ez viszont nem történt meg, vagyis borítékolható, hogy Áder János most nem utazik. 

Az oroszbarátsággal van a baj?

A hivatalos közlemény szerint a lengyelek a háború miatt elhalasztották a szobor avatását. Az azonnali.hu viszont úgy értesült, hogy a gyakorlatban amiatt tettek így, hogy a lengyel elnök a mostani helyzetben nem akart Áder Jánossal mutatkozni egy nyilvános eseményen – méghozzá amiatt, hogy Magyarország nem ítélte el olyan határozottan az orosz inváziót, mint a többi közép-európai állam.

Néhány napja egyébként Artur Balázs, Magyarország korábbi szczecini tiszteletbeli konzulja is lemondott amiatt, hogy helytelennek érzi a háborúval kapcsolatos magyar külpolitikát.

A magyar kormány álláspontja az orosz–ukrán háború kapcsán semmilyen formában nem védhető

– ezzel indokolta lemondását a diplomata, aki nem sokkal később a Válasz Online-nak adott interjúban részletesen is beszélt arról, hogy szerinte mélypontra kerülhet a magyar–lengyel-viszony a háború miatt.

Attól tartok, hogy Orbán Viktor – azzal, hogy fenntartja a viszonyát Putyinnal – a történelem legrosszabb magyar–lengyel- és magyar–EU-viszonyát teremti meg.

– fogalmazott Artur Balázs.

Folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború eseményeit, szombati, percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: Áder János 2021. november 24-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok