Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden: Meg kell állítani a háborús bűnöst, újabb szankciók jöhetnek

2022. március 25., péntek 17:37

Elérkezett „a megpróbáltatások órája”, a mai nemzedék pedig egy „sorsdöntő pillanatban” él, ugyanis a demokrácia és az autokrácia harca folyik jelenleg – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken a dél-lengyelországi Rzeszówban, ahol az amerikai 82. légideszant-hadosztály katonáival találkozott.

Az amerikai elnök pénteken landolt az ukrán határ közelében. Korábbi cikkünkben azt is megemlítettük, hogy mi célból érkezett Európába.

Joe Biden az Antony Blinken amerikai külügyminiszter részvételével megtartott találkozón megköszönte a katonák szolgálatát, és hangsúlyozta azt, hogy az Egyesült Államok különleges ország.

A világ egyetlen olyan országa vagyunk, amely nem a földrajzi, nemzetiségi, vallási, faji vagy egyéb alapokon szerveződik, hanem az eszme köt össze minket

– jelentette ki.

Hozzátette: az amerikai eszmei közösség lényege, hogy „minden férfi és nő egyenlő, bizonyos elidegeníthetetlen jogokat kaptak a Teremtőtől”. Ehhez viszont demokráciára van szükség, amely előtt most „a megpróbáltatások órája” áll.

A demokrácia és az oligarchia közötti harc közepén vagyunk

– fogalmazott az elnök a katonákhoz beszélve, majd azt mondta: az ő nemzedékük emiatt egy olyan „sorsdöntő pillanatban” él, amelyre általában csak minden negyedik-ötödik nemzedékben kerül sor.

A kérdés az, hogy ki fog diadalmaskodni, a demokrácia és az értékek, amelyeket képviselünk, vagy pedig az autokrácia

– fogalmazott Biden.

Az amerikai 82. légideszant-hadosztály mintegy ötezer katonáját februárban, az ukrajnai háború kitörését megelőző orosz–ukrán feszültség miatt telepítették Rzeszów térségébe, bővítve a 2016-ban Lengyelországba telepített amerikai kontingenst.

Az amerikai katonáknak azt mondta: Meglátjátok majd, ha Ukrajnában jártok

Az amerikai elnök felszólalásában – miközben az ukránok bátorságáról beszélt a katonáknak – azt mondta:

Ha majd ott lesztek – és páran már voltatok is ott  – látni fogjátok, hogy fiatal emberek állnak ki a tank elé és azt mondják: Én nem megyek innen, ott maradok, ahol vagyok. Hihetetlen

– mondta az elnök, aki vélhetően pontatlanul beszélt arról, hogy amerikai katonák mennek Ukrajnába.

Ukrajnában egyébként önkéntesként már vannak amerikai katonák, de az nem valószínű, hogy a NATO kötelékében szolgáló rzeszówi légideszantosokat beküldenék az országba.

Ukrajnába is elutazott volna

Ezt követően az amerikai elnök megköszönte Lengyelországnak azt, hogy humanitárius segítséget nyújtanak Ukrajnának, és hogy fogadják az országból érkező menekülteket.

Itt vagyok Lengyelországban, hogy első kézből lássam a humanitárius válságot, és őszintén szólva, részben csalódott vagyok amiatt, hogy nem láthatom olyan módon, ahogy máskor tettem [...]. Érthető módon az túl sok lenne, ha átlépném a határt, és személyesen megtekinteném, hogy mi folyik ott

– mondta az amerikai elnök. 

Hangsúlyozta azt is, hogy „nagyon nagy jelentősége” van annak a humanitárius munkának, amelyet a lengyelek végeznek, majd emlékeztetett arra, hogy az amerikai kormány további egymilliárd dolláros támogatást adott csütörtökön erre a célra. 

Most az önök ajtajának küszöbén szenvednek az emberek. Önök azok, akik kockázatot vállalnak, sokszor az életüket veszélyeztetik [...] és az amerikai nép büszke arra, amit Önök tesznek

– fogalmazott Joe Biden.

Meg kell állítani a háborús bűnöst, újabb szankciók jönnek

Az amerikai elnök az MTI tudósítása szerint arról is beszélt, hogy meg kell állítani a Vlagyimir Putyin által irányított rombolást.

Joe BIden visszautalt a korábbi kijelentésére, amelyben „háborús bűnösnek” nevezte az orosz elnököt, majd hozzátette azt is: úgy gondolja, hogy Vlagyimir Putyin „megfelel e meghatározás minden feltételének”. A kijelentést Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban „teljesen elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak” nevezte. Az amerikai elnök ezen kívül arról is beszélt, hogy a Nyugat „a világtörténelem legszigorúbb szankcióit” vetette ki Oroszországra.

És lesznek újabbak is

–  fűzte hozzá Joe Biden.

Andrzej Duda lengyel elnök mindeközben az amerikai támogatás, a NATO-egység jelének nevezte Biden látogatását.

Mit csinál Biden ezután? 

Joe Biden szombaton Varsóban fog egy hivatalos megbeszélést folytatni a lengyel elnökkel. Aznap ellátogat a varsói Nemzeti Stadionban a menekültek számára létesített tranzitközpontba is, látogatása végén pedig beszédet mond majd a varsói Királyi Vár udvarán.

(Borítókép: Joe Biden Rzeszówban 2022. március 25-én. Fotó:  Evelyn Hockstein / Reuters)

Rovatok