Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták a lezuhant kínai utasszállító másik feketedobozát

2022. március 27., vasárnap 08:29

A kínai hatóságok szerint nincsenek túlélők, az áldozatok közül eddig 120 embert azonosítottak.

Megtalálták a hétfőn lezuhant kínai utasszállító repülőgép második feketedobozát – számolt be az MTI a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése alapján. A China Eastern kínai légitársaság gépének második baleseti adatrögzítőjét másfél méterrel a talaj felszíne alól ásták elő a helyszínen dolgozó mentőcsapatok.

A repülőgépen található másik baleseti adatrögzítő szerdán került elő megrongálódott állapotban. Az elsőként megtalált feketedobozt, amelyet későbbi vizsgálatok után a fedélzeti hangrögzítőként azonosítottak, Pekingbe szállították, ahol szakértők az adatok kinyerésén dolgoznak. A kínai hatóságok egyelőre nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a feketedoboz roncsolódása miatt a rögzített adatokban is kár keletkezhetett. Az adatrögzítők elemzése segíthet abban, hogy a szakértők megfejtsék, mi okozhatta a tragédiát.

A hétfőn lezuhant Boeing 737–800-as típusú utasszállító fedélzetén 132 ember, 123 utas és kilencfős személyzet tartózkodott. A kínai hatóságok szombat este jelentették be, hogy a szerencsétlenségnek nem voltak túlélői. Az áldozatok közül eddig 120 embert azonosítottak.

Felfüggesztették a típust

A gép Kunmingból Kantonba (Kuangcsou) tartott. A baleset a felszállás után egy órával történt. A menetidő két óra lett volna. A gép rendkívül szokatlan módon több mint 8 ezer méteres magasságból kezdett hirtelen zuhanni. Rövid ideig úgy tűnt, sikerült megállítani a zuhanást, de aztán pár perc múlva megszakadt a kapcsolat a földi irányítóközponttal, és egy erdős területen a földbe csapódott.

A China Eastern légitársaság a balesetet követően felfüggesztette az összes Boeing 737–800-as típusú gép közlekedését. Az ország három legnagyobb légitársasága közé tartozó China Eastern több mint hatszáz gépből álló flottájának ezzel közel húsz százalékát vonták ki ideiglenesen a forgalomból. A légitársaság közlése szerint a balesetet szenvedett repülőgépet 2015 júniusában állították üzembe, és azóta szigorú technikai előírásoknak megfelelően tartották karban, a felszállást megelőzően a gép megfelelt a repüléshez szükséges követelményeknek.

Rovatok