Index Vakbarát Hírportál

Amíg a „rettenet be nem fejeződik”, maradnak a nyugati szankciók

2022. március 29., kedd 23:50

A Moszkva elleni szankciós politika fenntartásában állapodott meg Joe Biden amerikai elnök, Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő keddi telefonbeszélgetésében – közölte a washingtoni Fehér Ház a tanácskozást követően.

A közlemény szerint egyetértettek abban, hogy folytatják a nyomásgyakorlást az Ukrajnát támadó Oroszországra, és „folyamatosan növelik azt az árat, amelyet Moszkvának fizetnie kell” a háborúért. Az MTI tudósítása szerint leszögezték, hogy

a nyugati eltökéltséget mindaddig nem enyhíthetik, amíg „az Ukrajnára kényszerített rettenet be nem fejeződik”.

Biden azt is értésre adta, hogy kétségei vannak Oroszország azon szándékát illetően, hogy alábbhagy a katonai tevékenységgel Kijev környékén és más területeken. Meg kell várni, hogy Moszkva tettekbe önti-e ezzel kapcsolatban tett ígéreteit – jelentette ki az elnök újságíróknak nyilatkozva, miután találkozott Lee Hsien Loong szingapúri miniszterelnökkel.

Oroszország az ukránokkal Isztambulban tartott tárgyaláson jelentette be, hogy a bizalom erősítése érdekében jelentősen csökkenti katonai tevékenységét Kijev és Csernyihiv térségében.

Ezzel kapcsolatban az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) is óvatosságra intett, arra figyelmeztetve, hogy valószínűleg csak figyelemelterelő taktikáról van szó. A Pentagon arra számít, hogy az orosz erők Ukrajna más részein megnövelik a katonai nyomást – adta értésre John Kirby szóvivő. Hozzátette, hogy egyelőre csak nagyon kicsi orosz csapatmozgást észleltek Kijev környékén.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, keddi percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja, míg a napi összefoglalónkat itt olvashatja el.

(Borítókép: Joe Biden. Fotó:   Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP)

Rovatok