Index Vakbarát Hírportál

Lezárta a Székelyudvarhely városi címere ügyében indított vizsgálatot a román főügyészség

2022. április 1., péntek 14:44

A román legfőbb ügyészség lezárta a Székelyudvarhely város címere ügyében január végén indított eljárását, miután a nyomozó hatóság arra a következtetésre jutott, hogy nem történt bűncselekmény – adta hírül a Krónika című napilap.

Már megírtuk mi is itt, az Indexen korábban, hogy a vádhatóság azt követően indított eljárást, hogy

egy román egyesület kifogásolta a címeren szereplő átszúrt medvefejet, azt állítva, hogy a jelkép az állatokkal szembeni erőszakra bujtogat.

Venczel Attila, a székelyföldi önkormányzat főjegyzője az önkormányzat ülésén jelentette be, hogy az ügyészség tárgyalás nélkül ejtette a székelyudvarhelyi címer ügyét, mivel szerintük nem történt bűncselekmény.

A feljelentést a Duna-delta peremén fekvő Tulceán bejegyzett Szövetség az Állatok és a Környezet Védelméért (Federaţia pentru Protecţia Animalelor şi Mediului, FPAM) tette alig egy héttel azután, hogy a kormány elfogadta Székelyudvarhely címerét.

A civil szervezet a kormány tagjait is feljelentette, valamint olyan állami hatóságokat is, mint a Román Akadémia heraldikai bizottsága és Hargita megye prefektusi hivatala.

A székelyföldi város 2016-ban kezdeményezte az illetékes minisztériumnál Székelyudvarhely történelmi címerének hivatalos elfogadási eljárását, amely tavaly zárult le, adta hírül az MTI.

Rovatok