Index Vakbarát Hírportál

Máltára utazik Ferenc pápa

2022. április 2., szombat 09:58

Kétnapos útra a legkisebb európai uniós országba, Máltára indul szombaton Ferenc pápa. Ez lesz a harminchatodik külföldi látogatása.

A katolikus országban útjának középpontjában egyebek mellett a menekültek helyzete áll majd. A 85 éves katolikus egyházfőnek szándékában áll néhányukkal találkozni egy karitatív intézményben.

Két évvel ezelőtt Ferenc pápa egy beszédében Pál apostolnak a Közel-Keletről a Földközi-tengeren keresztül Rómába tartó útját idézte fel, emlékeztetve arra, hogy a hajótörött apostol Málta partjaira vetődött, ahol a sziget lakosai segítettek neki.

A máltaiak már akkor is rendes emberek, befogadók voltak

– mondta.

Reménykednek, hogy a látogatás segíthet a menekültek befogadásában

A Sea-Eye nevű német civil szervezet abban reménykedik, hogy pápa látogatása során segít biztonságos menedéket találni Máltán 106 kimentett menekült számára, akik hajójuk fedélzetén tartózkodnak.

A Sea-Eye 4 nevű hajó jelenleg Málta előtt horgonyoz. Jó lenne, ha a pápa látogatása változást hozna, mondta a Sea-Eye szóvivője pénteken.

A remény hal meg utoljára

– tette hozzá.

Ferenc pápa 2020 májusában utazott volna Máltára, akkor azonban a koronavírus-járvány kitörése felborította terveit.

A katolikus egyházfő útja során imádkozik majd a híres rabati Szent Pál-barlangban, valamint katamaránnal ellátogat Gozo szigetére is, hogy meglátogasson egy ottani nemzeti kegyhelyet.

A főváros, Valletta közelében több ezer hívő részvételével misét terveznek bemutatni.

(Borítókép: Ferenc pápa beszáll a repülőgépbe a római Leonardo da Vinci-Fiumicino repülőtéren Olaszországban 2022. április 2-án. Fotó: REUTERS / Yara Nardi)

Rovatok