Index Vakbarát Hírportál

Putyin szóvivője: Napokon belül vége lehet a háborúnak

2022. április 8., péntek 09:22

Az orosz elnök és a Kreml szóvivője szerint akár napokon belül véget érhetnek a harci cselekmények Ukrajnában, vagy a béketárgyalások hozzák el a fegyvernyugvást.

Putyin elnök szóvivője azzal kezdte, hogy elmagyarázta, történelmi távlatba helyezte, miért is volt szükség erre a mostani, általa továbbra is csak különleges katonai műveletnek nevezett háborúra. Szerinte 2014-ben megváltozott az akkori Ukrajna, mert egy puccs történt az országban, és onnantól fogva gyakorlatilag egy oroszellenes központ lett belőle. Moszkvát már a Szovjetunió összeomlása óta aggasztja a tény, hogy a NATO egyre közeledik az orosz határokhoz.

A SkyNews riporterének közbevetésére, hogy ezzel együtt sem jelentett Oroszországra veszélyt Ukrajna, míg a NATO pedig egy védelmi jellegű katonai tömörülés és a mostani háború másfél hónapjában nem tudták elfoglalni Kijevet, Zelenszkij elnök a helyén van, tankok százait és emberek ezreit veszítették, a válasz az volt, hogy ez rossz helyzetértékelés. Dmitrij Peszkov azonban elismerte, hogy 

nagyon sok embert veszítettünk, ez egy tragédia, valóban.”

Viszont azzal folytatta, hogy Kijev és Csernyihiv térségéből a jóakaratuk jeleként vonták ki erőiket, hogy kedvező légkört teremtsenek a béketárgyalásoknak. Viszont a felvetésre, hogy a jó szándék nem nagyon látszott abban, ahogyan a kivonulással egy időben a földdel tették egyenlővé Mariupolt, Peszkov azt mondta, hogy a város a Luhanszki régióhoz tartozik, és mivel Moszkva elismerte a két népköztársaságot és az oldalukon avatkozott be, így addig harcolnak, amíg a tengerparti várost fel nem szabadítják. 

Az oroszok nem követtek el háborús bűnöket

A bucsai mészárlást a Kreml szóvivője szerint nem oroszok hajtották végre, az egy megrendezett helyzet volt, mert míg a terület az oroszok kezén volt, egyetlen civilnek sem esett bántódása. Peszkov szerint a műholdfelvételeken nincs dátum, és különben is a cég, a Maxar, amely azokat készítette, a NATO egyik beszállítója. Az Amnesty International által dokumentált erőszakos cselekményekre, amelyeket szintén oroszok hajtottak végre, az volt a válasz, hogy az ukrán nacionalista hordák által zaklatott orosz ajkú szemtanúk vallomásaira a Nyugat nem volt nyitott, senki sem hallgatta meg őket. 

Arra a felvetésre, hogy ha Moszkva úgy érzi, hogy sérelem érte a kelet-ukrajnai orosz ajkúak zaklatásakor és tisztán szeretne látni, más, általa az ukránoknak felrótt háborús bűnök kivizsgálásában, akkor miért nem fogadja el a hágai Nemzetközi Törvényszék vizsgálatát, Peszkov ezt azzal hárította, hogy nem ismerik el a törvényszéket, mert elfogult, amit számos eset és számos döntés bizonyít. Szerinte azért voltak civil áldozatok Ukrajnában az orosz katonai akció során, mert az ukrán nacionalisták a civileket használják fel élő pajzsként sokfelé. Az orosz erők nem támadtak polgári célpontokat, hiszen kizárólag nagy pontosságú, messziről vezérelt rakétákkal támadtak katonai célpontokat. 

Már nincs túl messze a háború vége

A Kreml szóvivője szerint is véget kell vetni a harci cselekményeknek, és

ő személy szerint úgy látja, hogy a támadás napokon belül véget érhet, vagy a béketárgyalások hozhatják el a nem túl távoli jövőben a békét.

De a tárgyalások csak akkor lesznek sikeresek, ha az ukránok elfogadják az oroszok támasztotta feltételeket.

Annak a lehetőségét, hogy Vlagyimir Putyint valamikor is bíróság elé állíthatják háborús bűnök vagy emberiesség ellen elkövetett bűnök miatt, Peszkov teljességgel kizárta. Ugyanakkor visszautasította azokat az állításokat, amikor azzal szembesítették, hogy az ő hathatós segítségükkel lőtték le például a kelet-ukrajnai szakadárok a maláj utasszállítót 2014 nyarán.

Finnország és Svédország esetleges NATO-csatlakozásának felvetésére a Kreml-szóvivő válasza az volt, hogy ebben az esetben egyensúlyba hozzák majd az elbillenő biztonsági helyzetet, de ezt nem részletezte. Viszont megerősítette, hogy bármennyire is akarják bizonyítani, Oroszország egyáltalán nem tart egyfajta puha, fasiszta rendszer irányába, ahol nincs szabad média, eltakarították az ellenzéket és az ország pedig vagyoni helyzet tekintetében kettészakadt.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, pénteki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

(Borítókép: Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője 2022. március 22-én. Fotó: NATALIA KOLESNIKOVA / AFP)

Rovatok