Németországban az ukrajnai háború miatt a hatóságok elkezdték megerősíteni az óvóhelyeket és vésztartalékokat képeznek – számolt be a Welt am Sonntag című lap a szövetségi belügyminisztert idézve.
Azután, hogy a német fegyveres erők évtizedeken át folyamatosan zsugorodtak, Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt a berlini kormány jelentős irányváltást határozott el. Ezzel összefüggésben Olaf Scholz kancellár bejelentette, hogy százmilliárd euróval növelik a védelmi kiadásokat.
A német belügyminiszter, Nancy Faeser kiemelte, hogy a védelmi politika megváltoztatása keretében modernizálják az óvóhelyhálózatot, és a polgári védelemre is többet költenek.
Most 599 (használható) óvóhely van az országban, és azt vizsgáljuk, hogy hányat lehet még használhatóvá tenni. Mindenesetre megállítottuk azt a korábbi tendenciát, hogy ezeket apránként felszámolták
– mondta a miniszter. A meglévő bunkerek megtartása mellett tanulmányozzák, hogy a föld alatti parkolókat, metróállomásokat és bizonyos épület-pinceszinteket hogyan lehet alkalmassá tenni óvóhelynek.
Ezenkívül a szövetségi kormány 88 millió eurót adott a tartományoknak új légoltalmi szirénák telepítésére, mert országos lefedettségük még nagyon messze van, egészségügyi felszerelésből, gyógyszerből és védőruházatból pedig vésztartalékot képeznek – idézte Faesert az MTI.
Ben Wallace brit védelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy Masztiff típusú páncélos szállítójárműveket küldenek Ukrajnának.
Szerdán derült ki, hogy a brit kormány páncélozott harcjárműveket küldhet Ukrajnába, amely az eddigieknél is nagyobb katonai segítséget jelentene. A két lehetséges „jelölt” a Masztiff, illetve a Jackal (Sakál) nevű járművek voltak. A kettő között az elsődleges különbség, hogy az utóbbi nagyobb hatótávolságú felderítőakciókra alkalmasabb lehet.
A védelmi miniszter most közölte, hogy a Masztiffok mellett tették le a voksukat, az viszont egyelőre nem derült ki, hogy pontosan hány járművet küldenek majd. A járművek felszerelhetők 7,62 milliméteres géppuskákkal, 12,7 milliméteres nehéz géppuskákkal, valamint 40 milliméteres gránátvetőkkel is. A páncélzatuk pedig még a szokásosnál is vastagabb, jobb védelmet nyújt.
A járművek egyébként az afganisztáni NATO-misszióban már helytálltak, azonban bizonyos, csak a brit hadseregben használt felszerelést eltávolítanak majd belőlük. A kiképzőtisztek pedig egy Ukrajnával szomszédos országokban fogják betanítani a használatra az ukrán katonákat.
Jó reggelt!
Indul szombati hírfolyamunk, melyben percről percre beszámolunk az orosz–ukrán háború fejleményeiről, a legfrissebb hírekről.
A tegnapi hírfolyamunkat itt találja, a nap legfontosabb történéseit ebben a cikkünkben foglaltuk össze.