Index Vakbarát Hírportál

Macron győzelme nem garantált

2022. április 19., kedd 19:43

„Korántsem egyértelmű a francia elnökválasztás végeredménye, és nincs garancia arra, hogy Emmanuel Macron hivatalban lévő francia elnök nyeri meg az elnökválasztás április 24-i második fordulóját Marine Le Pennel, a radikális jobboldal jelöltjével szemben” – jelentette ki Jean Castex francia kormányfő.

„Nem lefutott a játszma” – hangsúlyozta a kormányfő.

Emmanuel Macron és Marine Le Pen fej fej mellett halad, de alapvető különbségek vannak köztük

– fogalmazott Castex.

Hozzátette:

Madame Le Pen soha semmit nem irányított, soha nem kormányzott.

A szuverenista jobboldali Le Pen a kétfordulós elnökválasztás első fordulójában másodikként végzett, így lett a hivatalban lévő Macron kihívója a második fordulóban. A közvélemény-kutatási adatok szerint Macron elnök a vasárnap esedékes második forduló előtt pár nappal csak hajszálnyival vezet vetélytársa előtt.

Mindkét jelölt Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali vezető támogatóit igyekszik maga mellé állítani, miután Mélenchon a szavazatok mintegy 22 százalékával a harmadik helyen végzett az első fordulóban, április 10-én.

Az Engedetlen Franciaország nevű mozgalmat irányító Mélenchon nem adott egyértelmű iránymutatást szavazóinak a második fordulóra, miután belső felmérésük szerint a legtöbb szavazójuk tartózkodna, vagy érvénytelen üres szavazatot adna le április 24-én. Ezzel tovább növelte az elnökválasztás végeredménye körüli bizonytalanságot.

Bruno Le Maire pénzügyminiszter leszögezte: megválasztása esetén Marine Le Pen „Vlagyimir Putyin (orosz elnök) és Oroszország kezébe helyezné Franciaország szuverenitását”, miután a radikális jobboldal elnökjelöltje korábban az orosz elnök iránti csodálatának adott hangot.

Hallottam Marine Le Pen nemzetközi politikai javaslatait... Ez a francia szuverenitás végét jelentené

– szögezte le a tárcavezető, hozzátéve: a politikusnő győzelme szerinte a Putyin elnökkel való szövetséget, a NATO jelentette katonai védelem hiányát és a Németországgal ápolt kapcsolatok megszakítását jelentené – írja az MTI.

A francia elnökválasztás jelöltjei között szoros a mezőny, az erőviszonyokról ide kattintva olvashat.

Rovatok