Index Vakbarát Hírportál

Egy orosz vezérőrnagy szerint az egész világgal háborúban állnak

2022. április 22., péntek 12:26

A nagy honvédő háborúhoz hasonlította a jelenlegi háborús helyzetet az orosz Központi Katonai Körzet parancsnokhelyettese. Rusztam Minnekajev szerint azonban nem az oroszok kezdték a háborút, de ők fogják befejezni.

Az orosz hadseregnek a „különleges művelet” második szakaszában teljes ellenőrzést kell biztosítania a Donbasz felett – jelentette ki az orosz Központi Katonai Körzet parancsnokhelyettese, Rusztam Minnekajev vezérőrnagy.

A különleges hadművelet második szakaszában, ami már két napja elkezdődött, az orosz hadsereg egyik feladata a Donbasz és Dél-Ukrajna feletti teljes ellenőrzés megteremtése

– idézi a vezérőrnagy szavait a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Hozzátette, hogy az orosz fegyveres erők ellenőrzése a Donbasz felett lehetővé teszi egy szárazföldi folyosó létrehozását a Krím felé.

Úgy tűnik, most háborúban állunk az egész világgal, ahogy a nagy honvédő háborúban, az egész világ ellenünk volt. És most ugyanez, soha nem szerették Oroszországot

– tette hozzá. Minnekajev hangsúlyozta, hogy nyilvánvaló az orosz hadsereg technikai fölénye az ukrán fegyveres erőkkel szemben szárazföldön, tengeren és légtérben.

„A csapások alatt az orosz fegyveres erők nem szenvednek veszteséget. Ez öli meg leginkább az ukrán fegyveres erők állományának morálját. Nyilvánvalóvá vált az orosz hadsereg technikai fölénye szárazföldön, tengeren és levegőben is” – mondta a parancsnokhelyettes. Minnekajev hozzátette, hogy minden kitűzött feladatot teljesítenek. „Nem mi kezdtük el ezt a háborút, de be fogjuk fejezni” – mondta Minnekajev.

Moszkva: Cél a teljes felszabadítás

Szergej Lavrov korábban már bejelentette, hogy megkezdődik „az ukrajnai különleges katonai művelet” következő szakasza, amelynek célja de facto a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság teljes felszabadítása.

Időközben az orosz hadsereg megkezdte a támadást Ukrajna keleti részein. Ukrán tisztviselők súlyos harcokról számoltak be a donyecki és a luhanszki régióban, a Donbaszban zajló orosz offenzíva közepette. Olena Szimonenko, az ukrán elnök kabinetfőnöke csütörtök késő este elmondta, hogy az elmúlt napon további

42 település került orosz irányítás alá Donyeck térségében.

Az ellenség Rubizsne térségében próbál előrenyomulni. A védelmi harcok az ellenséggel Novotoshkivske és Popasnaja települések irányában folytatódnak – mondta Szerhij Hajdaj, a luhanszki régió katonai adminisztrációjának vezetője

(Borítókép:  Orosz katonák Mariupolban 2022. április 21-én. Fotó: Chingis Kondarov / Reuters)

Rovatok