Index Vakbarát Hírportál

Pánikvásárlásba kezdtek a kínaiak Pekingben

2022. április 25., hétfő 17:33

Miután Peking legnagyobb kerületében tömeges koronavírus-tesztelést rendeltek el, a kínai főváros lakói készleteket kezdtek felhalmozni élelmiszerekből, attól tartva, hogy hasonló lezárások következhetnek, mint Sanghajban, ahol már negyedik hete érvényben vannak az intézkedések.

A 3,45 millió embernek otthont adó Csaojang vezetése vasárnap úgy határozott, hogy minden helyi lakosnak hetente háromszor kell tesztet végeztetnie, ugyanis figyelmeztetések érkeztek, hogy a vírus „észrevétlenül” terjedni kezdett − írta meg a Reuters

Miután a sanghajiak a lezárások miatt sokszor élelmiszert és alapvető árukat sem tudtak beszerezni, Pekingben megteltek a boltok, és az emberek elkezdtek zöldségeket, friss húst, tésztát és vécépapírt felhalmozni. 

Egy 63 éves pekingi férfi 8-10 napra elegendő száraz tésztát vásárolt, közölte a hírügynökség, ha az eddigi több tucathoz hasonlóan az ő házát is karantén alá helyeznék. 

Tanultunk a sanghaji leckéből

− jegyezte meg, de hozzátette: nem gondolja, hogy Pekingben ugyanez megtörténhet. 

A pénzügyi központban az ellátásban az jelentette a szűk keresztmetszetet, hogy nem volt elég futár az áruk kiszállításához. 

Pekingben az áruházláncok, köztük a Carrefour és a Wumart közölték, hogy több mint kétszeresére növelték készleteiket, és a Meituan e-kereskedelmi platformja is növelte készleteit, valamint a személyzet létszámát − írta a hírügynökség.

A kínai tőzsdék kétéves mélypontra zuhantak, miután a piacok beárazták egy potenciális lezárás lehetőségét.

Rovatok