A megszállóktól felszabadult Kijevi régióban lévő városok nagy része visszatért a normális élethez – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Borodjankában tett látogatása után.
Az elnök május 7-én járt a háború sújtotta városban és Andrej Jermakkal, az elnöki hivatal vezetőjével, valamint Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszterrel együtt vizsgálta meg az Irpiny folyón átívelő, helyreállított vasúti hidat.
Már van rajta mozgás. Ma már azt mondhatjuk, hogy a megszállók alól felszabadult kijevi térség városait és közösségeit normál közlekedési kapcsolatok kötik össze
– idézi az államfőt az Unian.
Az Egyesült Államok és több európai ország az Oroszországgal szembeni szankciók szigorítását tervezi Ukrajna teljes körű inváziója miatt.
Az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese, Wendy Sherman Párizsban tárgyalt a brit, francia, német és olasz kollégáival arról, hogy mennyire fontos továbbra is a katonai segítségnyújtás és humanitárius támogatás több millió ukránnak, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat.
A résztvevők összehangolták a további szankciókra és egyéb intézkedésekre vonatkozó terveket Oroszország bíróság elé állítására
– idézi a közleményt az Unian.
Köszöntjük kedves olvasóinkat!
Kövesse velünk ma is az orosz–ukrán háború fejleményeit, és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről.
Szombati percről percre frissülő cikkünket itt találja.