Index Vakbarát Hírportál

A székely himnusz éneklése kiverte a biztosítékot a román belpolitikában

2022. május 11., szerda 19:15

Miközben háború van a szomszédban, addig a román közélet alakítói közül többen is kiakadtak, mert a román válogatott magyar nemzetiségű játékosai együtt énekelték a székely himnuszt a magyar csapattal. Az ügy akár koalíciós válságot is előidézhet a román belpolitikában.

A magyar jégkorong-válogatott vasárnap délután 4–2-re legyőzte Románia legjobbjait a divízió I/A-s világbajnokságon. A találkozó már tét nélküli volt, hiszen az utolsó játéknap előtt kialakult a végső sorrend. A magyar csapat ezüstérmesként feljutott az A csoportba, míg a nagyrészt székely játékosokból álló román válogatott kiesett a harmadik vonalba.

Az összecsapás azonban nem emiatt marad emlékezetes, sokkal inkább a székely himnusz eléneklésétől, valamint attól, hogy Romániában belpolitikai botrány lett belőle – ami egyébként, úgy tűnik, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget is magában foglaló kormánykoalíció egységét is próbára teszi.

Sorin Grindeanu, Románia szociáldemokrata miniszterelnök-helyettese egyenesen így fogalmazott:

Sértés és szégyentelen tiszteletlenség Romániával, a románokkal és a trikolórral szemben. Remélem, hogy az eset nem marad büntetlenül. Arra kérem a Román Jégkorongszövetséget, az Ifjúsági és Sportminisztériumot és minden más felelőst, hogy a legszigorúbban szankcionálják ezt a minősíthetetlen gesztust. Aki nem tiszteli Romániát, annak nincs mit keresnie piros-sárga-kékben!

Az RMDSZ másik koalíciós partnere, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Adrian Cozma azt kérte Nicolae Ciuca miniszterelnöktől: váltsa le tisztségéből Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, arra hivatkozva, hogy a miniszter a magyar szektorból, a csíkszeredai hokicsapat mezét viselve követte a mérkőzést. Erre egyébként a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusa, Dan Tanasă hívta föl a figyelmet Facebook-bejegyzésében.

A politikus, aki korábban a Román Jégkorongszövetséget is vezette, később tisztázta, hogy több román szurkoló is a magyar lelátóról nézte a meccset, tőle pár méterre egy román család a román válogatott mezét viselte.

Alexandru Halauca, a Román Jégkorongszövetség elnöke mindeközben bejelentette: a himnuszéneklésben részt vevő játékosokat akár egy évre is eltilthatják a válogatott és klubjaik mérkőzéseiről.

Az RMDSZ válasza sem maradt el. A paralimpiai bajnok, jelenlegi romániai sportminiszter Novák Eduárd például kijelentette: bár több román politikus elvárja tőle, nem támogatja azoknak a székelyföldi hokisoknak a megbüntetését, akik a román válogatott tagjaként a szlovéniai jégkorong-világbajnokságon a Magyarország elleni hétvégi mérkőzés után a magyar játékosokkal és szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt.

 A székely himnusz egy olyan értéke Románia magyar kisebbségének, tehát a sportolóknak is, amely nem irányul sem a román közösség, sem Románia ellen. Ez a botrány nem a székely himnuszról, hanem a tiszteletlenségről szól

– tette hozzá Novák.

Közben az RMDSZ elnöke, Románia jelenlegi miniszterelnök-helyettese, Kelemen Hunor is reagált az esetre Facebook-oldalán:

„Nekünk most köszönetet kell mondani, és nem kell senkit megbüntetni minden alap nélkül – ahogyan azt a szállításügyi miniszter kéri a székely himnusz elénekléséért” – írta bejegyzésében a miniszterelnök-helyettes.

Kifejtette: büszkeséggel tölti el, hogy a román válogatott a ljubljanai B csoportos világbajnokságon szerepelt, és hogy a keret jelentős részét székely játékosok alkották. Óriási élmény volt számára a jégkorong-világbajnokság, azzal együtt, hogy a siker ezúttal elmaradt.

„Semmilyen alapja nincs annak a kérésnek, hogy a székely himnusz elénekléséért – amely egyébként a meccset követően történt – a sportminiszter megbüntesse a székely játékosokat.

Szolidárisak vagyunk azokkal, akiket méltánytalanul támadnak

– tette hozzá.

Tamás Sándor RMDSZ-es politikus, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a pártelnök bejegyzésére hozzászólásban így reagált:

Nem kell annyit hőzöngeni! Előbb meg kell tanulni hokizni.

Közben a szélsőjobboldali AUR elnöke, a közösségi médiában rendkívül aktív George Simion – aki egyébként példaképként tekint Orbán Viktorra – szintén akcióba lendült. A pártelnök a román parlament lépcsőjén kiabálva eredt Csoma Botond után, majd a lépcsőfordulónál megállva, ordibálva esett neki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjének.

A jelentős sajtóérdeklődés közepette lezajlott incidenst követően Csoma Botondot kérdezték volna az újságírók az álláspontjáról, ám az AUR társelnöke, George Simion folyamatosan bekiabált, és hiába kérdezték az újságírók, nem hagyta, hogy az RMDSZ képviselője válaszolhasson, mert újból és újból félbeszakította.

Románia egyik legolvasottabb újságja, az Adevărul megszólaltatta a botrányt kirobbantó egyik lap, a Gazeta Sporturilor szerkesztőjét, Cristian Geambaşut, valamint a Prima Sport csatorna kommentátorát, Costi Mocanut.

Geambaşu leszögezte: a jégkorong egy olyan sport, ahol csak a győztes csapat himnuszát játsszák le, utána pedig a játékosok elénekeltek valamit, ami sem Magyarország, sem Románia nemzeti himnusza. A szerkesztő emellett párhuzamot vont a székely himnusz eléneklése és a Black Lives Matter mozgalom között a szimbolizmus szempontjából, ami ebben az esetben szerinte nem faji, hanem etnikai alapú protestáláshoz hasonlít.

Mocanu ezzel szemben a többi román és európai regionális identitással vont párhuzamot. Kiemeli többek között az olténiaiak vagy az arománok saját nemzeti dalait, de említi ennek kapcsán Katalóniát, a baszkokat, Dél-Tirolt és az elzászi németeket is. Szerinte

ha nem magyar nyelvű dal szólt volna a mérkőzés után, akkor most nem látnánk ilyen kirohanásokat a román közéletben, amelyeket egyébként sajnálatosnak tart.

De hogyan is jutottunk el idáig?

Milyen előzményei voltak a székely himnusz mostani eléneklésének? Az első ilyen eset 2011-ben egy felkészülési mérkőzés során történt Csíkszeredában, ahol a magyar és a román hokiválogatott csapott össze. A mérkőzést egyébként 4–1-re utóbbi nyerte.

Itt a világbajnoksággal ellentétben a mérkőzés előtt eljátszották mindkét ország nemzeti himnuszát. Míg a román himnuszt senki nem énekelte, addig a román sajtó azzal kezdett el foglalkozni, hogy állítólag a magyar himnuszt viszont több, a román válogatottban szereplő székely játékos is énekelte.

Az igazi botrány azonban nem ebből lett. A két ország himnusza után ugyanis a csíkszeredai közönség elkezdte énekelni a székely himnuszt, amelyet mindkét válogatott vigyázzban hallgatott, és mind a romániai, mind a magyar csapatban voltak olyanok, akik énekelték is.

A székely himnusz ezt követően 2017-ben került ismét terítékre a román közéletben, amikor Románia U18-as jégkorong-válogatottja – amelyet szintén elsöprő többségben alkottak székely játékosok – a divízió II/A-s világbajnokság megnyerése után énekelte el a dalt.

A székely és magyar szimbólumokra egyébként is érzékeny román közélet ebben a témában 2018-ban kapta a legnagyobb szikrát, amikor

az akkori szociáldemokrata miniszterelnök, Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat a városvezetőket, akiknél kinn lesz a székely vagy a magyar zászló március 15-én.

A kijelentésből botrány lett nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is, öt nappal az ominózus tévéműsor után pedig Tudose lemondott. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy abban az időszakban az ország tényleges vezetője nem az éppen aktuális miniszterelnök volt, hanem az azóta börtönbüntetésre ítélt akkori szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea.

2022-ben, amikor az ukrajnai háború, valamint a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság árnyékolja be a világ mindennapjait, ismét eljutottunk oda, hogy a román közéletben botrányt váltott ki a székely himnusz.

Azonban nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a román jégkorong-válogatott nem tartana itt a székely játékosok nélkül. Fontos kiemelni azt is:

a Kárpátokon kívül csupán Galacon (Galați) működik komolyan vehető hokiklub Romániában, Bukarestben pedig már több mint egy évtizede nincs jégpálya.

Boros Miklós a Főtér romániai magyar hírportál hasábjain így fogalmaz:

Ez a siker pedig kizárólag a székelyföldi hoki, sőt, a magyar hoki érdeme. Az Erste Liga nélkül, amelynek szervezésében a román szövetség nem vesz részt, sőt saját bonyolult, idejétmúlt bajnoki rendszerével csupán akadályozza a magasabb szinten játszó erdélyi klubok életét, nem lett volna idén divízió 1/A-szereplés. A magyar utánpótlásban nevelkedett, majd hazatért játékosok nélkül sem.

A Sportclub és a Brassói Corona által Romániába igazolt, majd honosított orosz és ukrán hokisok nélkül sem. Ljubljanában 12 székely és hat honosított játékos volt a 23-as világbajnoki keretben, de az öt román nemzetiségű hokis közül kettő (Daniel Trancă és Eduard Căsăneanu) szintén a csíkszeredai utánpótlásból kerül ki.”

Egy székelyföldi válogatott nagyjából ott lenne a világbajnoki rendszerben, ahol most a román van. Egy székelyek nélküli román csapat 2-3 osztállyal lejjebb.

Végül pedig Románia válogatottjának névsora a 2022-es ljubljanai divízió I/A-s világbajnokságon:

Kapusok: Patrik Polc, Tőke Zoltán

Védők: Catalin-Adrian Berdila, Timur Rasulov, Kozma Zsolt, Bors Huba, Farkas Tamás, Pavlo Borysenko, Ferencz-Csibi Róbert, Yevhen Yemelianenko

Támadók: Fodor Csanád, Daniel Tranca, Roberto Gliga, Rokaly Szilard, Rokaly Norbert, Albert Zagidullin, Péter Balázs, Részegh Tamás, Mircea Constantin, Molnár Zsombor, Yevgeni Skachkov, Eduard Casaneanu 

 Divízió I/A világbajnokság végeredménye, 2022  Pont
 1. Szlovénia  12
 2. Magyarország  9
 3. Litvánia  6
 4. Dél-Korea  3
 5. Románia  0

(Borítókép: Vörös Dávid / MJSZ)

Rovatok