Index Vakbarát Hírportál

Két év után újraindul a turizmus Japánban

2022. május 17., kedd 19:19

Két év óta először Japán ismét fogadja bizonyos feltételek mellett négy ország – az Egyesült Államok, Ausztrália, Thaiföld és Szingapúr – turistáit.

A turisták szervezett utazás keretében látogathatnak az országba, hivatalos idegenvezetők kísérik őket, és az útiterveket előre rögzítik. A beutazás feltétele három koronavírus elleni védőoltás megléte és magán-egészségbiztosítási szerződés megkötése.

Japán a koronavírus-világjárvány miatt lezárta a határait, és csak nemrégiben kezdte meg a határzár feloldását.

Március óta ismét fogadnak üzleti útra Japánba érkező külföldieket – közöttük diákokat és vendégmunkásokat –, de korlátozott számban, napi tízezret. Ez a szám helyi médiaértesülések szerint júniusban a duplájára emelkedik.

Japán az utolsó szigorú ország, amely újranyit

Japán eddig tiltotta a külföldi turisták belépését. Más országokban viszont, ahol hasonlóan szigorú korlátozásokat vezettek be (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea és Szingapúr), a múlt hónapokban már megnyitották a határokat.

Az ebben a hónapban érkező turisták számára kötelező a repülőút előtt 72 óránál nem régebbi, illetve az érkezéskor megismételt negatív Covid–19-teszt – közölte az idegenforgalmi hivatal.

A világjárvány előtt Japán egyre nagyobb szerepet szánt gazdaságában a turizmusnak.

2019-ben 31,9 millió külföldi látogatót fogadott, ami új rekord volt, és 2020-ban, amikor a nyári olimpiai játékokat tervezték megtartani, 40 millió látogatóra számítottak.

A világjárvány miatt ez a cél meghiúsult, és Tokió végül 2021-ben zárt ajtók mögött tartotta meg az olimpiát (MTI).

Rovatok