Index Vakbarát Hírportál

Oliver Stone szerint Putyin rákos volt, de meggyógyult

2022. május 21., szombat 22:04

Régóta híresztelik az orosz elnökről, hogy súlyos rákbetegséggel küzdhet. Ezzel kapcsolatban most Oliver Stone Oscar-díjas filmrendező azt mondta: az orosz elnök tényleg rákos volt, de már legyőzte a betegséget.

Legutóbb a brit MI6 egyik volt ügynöke, Christopher Steele állította azt, hogy az orosz elnök súlyos beteg és állandó orvosi kezelésre szorul. Ezzel kapcsolatban most az Oscar-díjas filmrendező, Oliver Stone – aki két évig az orosz elnök közvetlen közelében mozgott és egy dokumentumfilm-sorozatot is forgatott vele – most egy podcastműsorban beszélt az orosz elnök állítólagos betegségéről. 

Putyin úr rákos volt, de úgy tudom, hogy legyőzte a betegséget

– fogalmazott Stone Lex Fridman orosz származású amerikai mesterségesintelligencia-kutató műsorában.

A rendező azt nem árulta el, hogy Putyin pontosan milyen rákkal küzdött, azt viszont elismerte, hogy három éve nem találkozott az orosz elnökkel, vagyis nincsenek frissebb információ az állapotáról.

Oliver Stone a műsorban arra is kitért, hogy szerinte az orosz elnök „elvesztette a kapcsolatot az emberekkel” a koronavírus-járvány alatt, amikor elzárkózott még a közvetlen környezetétől is, valamint pontatlan adatokat kaphatott a hírszerzéstől, és ezért értékelhette félre a helyzetet az ukrajnai háború megindítása előtt.

A hollywoodi filmrendező azt is hozzátette: 2015 és 2017 közt, amikor az orosz elnök környezetében volt „racionális, nyugodt, az orosz nép érdekében fellépő embernek, igaz hazafinak ismerte meg őt”.

Akkor semmi köze nem volt ahhoz az őrült, felelőtlen, Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlító gyilkoshoz, amiként a média most bemutatja őt

– fogalmazott Oliver Stone. 

A teljes, csaknem két órás beszélgetést itt nézheti meg, a Putyin betegségéről szóló mondat 1 óra 5 másodpercnél hangzik el:

(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Contributor / Getty Images)

Rovatok