Index Vakbarát Hírportál

Belgiumban már karanténba kerül, aki elkapja a majomhimlőt

2022. május 22., vasárnap 17:42

Belgiumban eddig három majomhimlő-fertőzöttet azonosítottak. Akinél kimutatják a vírust, három hétre karanténba kell vonulnia.

Miután már 14 országból erősítették meg a fertőzés terjedését, az orvosok pedig a nagy-britanniai esetek jelentős megugrására figyelmeztetnek, Belgiumban 21 napos karanténra kötelezik, akinek pozitív lesz a majomhimlőtesztje – írja a Daily Mail.

Azok után, hogy már három majomhimlős esetet regisztráltak Belgiumban, az érintetteknek három hétre karanténba kell vonulniuk – közölték a belga egészségügyi hatóságok.

Az első belgiumi fertőzöttet pénteken regisztrálták: mindhárom ismert eset egy Antwerpenben megrendezett fesztiválhoz kötődik. 

Nincs vakcina

Az utóbbi két hétben kezdett terjedni a világban az eddig ritkaságnak számító kór, a majomhimlő. A WHO szakértői pénteken egy rendkívüli ülésen tárgyaltak a majomhimlő eddigi terjedéséről. A szervezet hangsúlyozta: dolgoznak azon, hogy felkutassák az eseteket, valamint segítsenek azokon az embereken, akiket megfertőzött a majomhimlő.

A legtöbb szakértő szerint várhatóan nem ez lesz a következő koronavírus-járvány, ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy fontos mielőbb alaposan megvizsgálni a mostani betegségeket okozó vírust.

A majomhimlőt eddig többek között az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában és Svédországban mutatták ki biztosan.

Kifejezetten majomhimlő ellen nincs vakcina, azonban a kutatók szerint a fekete himlő elleni vakcina hatásos lehet ellene. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy becsüli, hogy annak a vakcinának a hatásossága 85 százalék körül lehet a súlyos megbetegedés megakadályozása tekintetében.

Két altípussal is támad a vírus

Mindeközben David Heymann, a The London School of Hygiene & Tropical Medicine epidemiológusprofesszora azt mondta: a majomhimlőnek két altípusát ismerik, amelyek közül az egyiknek magas a mortalitása.

Az a vírus Közép-Afrikában terjed, és nagyon halálos. Az esetek tíz százalékában halált okoz, és az általa kiváltott betegség nagyon hasonlít a fekete himlőhöz

– mondta, hozzátéve azt is, hogy ez a vírus ismereteik szerint még nem jelent meg Afrikán kívül, és valószínűleg nem is fog, mivel a súlyos megbetegedés következtében a fertőzöttek már nem tudnak utazni, így nem terjesztik a betegséget.

David Heymann hangsúlyozta, hogy véleményük szerint az eddigi esetek mind a vírus másik, elsősorban Nyugat-Afrikában terjedő altípusához kötődnek, amely rendszerint csak enyhe megbetegedést okoz.

Ez a betegség is lehet halálos, de csak nagyon ritkán, az esetek kevesebb mint egy százalékában. Tehát ez nem egy halálos betegség.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a kiütések, a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak.

A WHO szombati adatai alapján világszerte mintegy nyolcvan fertőzöttet és megközelítőleg ötven gyanús esetet jelentettek tizenegy országból.

(Borítókép: Testhőmérsékletet mérnek a Soekarno-Hatta nemzetközi repülőtéren 2019. május 15-én. Fotó: Aditya Irawan /NurPhoto / Getty Images)

Rovatok