Index Vakbarát Hírportál

Hárommillió „lázas betegről” szólnak a hírek Észak-Koreában

2022. május 24., kedd 09:10

Az észak-koreai hatóságok kedden összesen mintegy hárommillió „lázas betegről” számoltak be, megerősítve a széles körben koronavírusos fertőzésnek tartott, de a vizsgálati lehetőségek hiánya miatt nem azonosított kór további terjedését.

A phenjani hatóságok a hétfő estig eltelt 24 óra alatt több mint 134 510 új fertőzöttet regisztráltak – derült ki a járványmegelőzési szervekre hivatkozó állami médiajelentésekből.

Az ország nem rendelkezik elegendő vizsgálati kapacitással annak megállapítására, hogy az emberek koronavírusos megbetegedésben szenvednek-e, ezért inkább lázról számolnak be.

A számok azt követően jelentek meg, hogy Phenjan a hónap elején megerősítette az ország első hivatalos koronavírusos fertőzéseit. Eddig 68-an haltak meg az állami hírügynökség, a KCNA szerint. A jelentések szerint mintegy 2,5 millióan már meggyógyultak. Az elszigetelt ország egészségügyi helyzetéről keveset tudni, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feltételezi, hogy nem indítottak országos oltási kampányt.

Észak-Korea vesztegzárat rendelt el.

Szöul szerint a phenjani kormány még nem reagált a Dél-Koreából és az Egyesült Államokból érkező oltóanyag- és gyógyszerszállítmány-felajánlásokra. A KCNA közölte egyben, hogy Phenjan sikeresen fenntartotta a stabil helyzetet, és felgyorsította annak kedvező alakulását, az országos megbetegedési és halálozási arányok drasztikusan csökkentek, és nőtt a gyógyultak száma.

Az Index nemrég írt arról, hogy egy katonai parádé okozhatta a vírus robbanásszerű terjedését Észak-Koreában.

Rovatok