Index Vakbarát Hírportál

Görögország panaszt tesz az ENSZ-nél tengeri szuverenitása megkérdőjelezése miatt

2022. május 26., csütörtök 17:47

A két NATO-tagállam szigetek körül kialakult vitája csak egyike a közöttük feszülő számos konfliktusnak.

Görögország panaszt készül tenni az ENSZ-nél az ellen, hogy Törökország megkérdőjelezi egyes égei-tengeri szigetei feletti szuverenitását – jelentette az ERT görög közszolgálati rádió.

Az athéni külügyminisztériumra hivatkozva a rádió úgy tudja, az erről szóló dokumentumot átadták António Guterres ENSZ-főtitkárnak. Az érintett szigetek listáján szerepel a turisták körében kedvelt Számosz és Rodosz is.

Athén és Ankara között az utóbbi hetekben ismét rendkívül feszültté vált a helyzet. Török harci repülőgépek szinte naponta végeznek átrepüléseket görög szigetek felett.

Törökország azzal érvel, hogy Görögország elveszíti szuverén jogait a török partvidék közelében található több sziget felett is, mert katonai erőket telepített oda. Szerintük ez sérti az I. világháborúban győztes hatalmak és a vesztes Oszmán Birodalom által 1923-ban aláírt, a mai Törökország határait rögzítő lausanne-i békeszerződést, illetve a második világháborút követő 1947-es párizsi békeszerződést.

Athén a szigetek militarizálását azzal támasztja alá, hogy fenyegetésnek tartja a Törökország nyugati partja mentén állomásoztatott számos partra szálló hajót. Emellett minden ország önvédelemhez való jogára is hivatkozik.

A két NATO-tagállam szigetek körül kialakult vitája csak egyike a közöttük feszülő számos konfliktusnak. A két ország ugyanis régóta vitatkozik a tengeri határok mellett a migrációról, a kölcsönös légtérsértésekről, valamint az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázmezők kiaknázásáról.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök hétfőn felháborodással reagált arra, hogy a görög kormányfő óva intette washingtoni látogatásán az amerikai vezetést a Földközi-tenger keleti medencéje mentén fekvő országokba történő fegyvereladásoktól.

Nem létezik számomra többé. Nem kívánok vele többé találkozni!

– hangoztatta akkor a török elnök Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőre utalva.

Rovatok