Index Vakbarát Hírportál

Ingyenes étkeztetést vezet be Boris Johnson az iskolákban

2022. június 1., szerda 10:26

Boris Johnsonra nyomást gyakoroltak, hogy még a nyári szünet előtt terjessze ki az ingyenes iskolai étkeztetési programot, mivel a megélhetési válság miatt több mint egymillió gyermek éhezik. A nyári szünidő egy részére biztosítják az ingyenes étkezést.

Mind a munkáspárti, mind a konzervatívok korábbi oktatásügyi miniszterei, valamint London polgármestere, szakszervezetek és jótékonysági szervezetek sürgették a kormányt, hogy cselekedjen úgy, ahogyan azt a koronavírus-járvány idején tette.

Az infláció növekedésével egyes élelmiszerek ára máris az egekbe szökött, a Bank of England igazgatója pedig „apokaliptikus” árakra figyelmeztetett.

A tanári szakszervezetek most levélben figyelmeztették a kormányt, hogy a megélhetési válság miatt sok családnak kell megküzdenie a megélhetési gondokkal. Azonnali első lépésként azt követelték, hogy Angliában az általános hitelben részesülő családok minden gyermeke számára biztosítsanak ingyenes iskolai étkezést. Az Élelmiszer Alapítvány jótékonysági szervezet becslése szerint

áprilisban 2,6 millió gyermek élt olyan háztartásban, ahol nem ettek, vagy nehezen jutottak egészséges ételhez.

Az iskolák zárva, a menzák nyitva

Az oktatási minisztérium szerint a hitelből élőknek 7400 fontnál (3,4 millió forintnál) kevesebb éves jövedelemmel kell rendelkezniük ahhoz, hogy jogosultak legyenek az ingyenes iskolai étkeztetésre – írja az Independent.

A korábbi kritikákra válaszul a miniszterek a nyári és egyéb iskolabezárások idejére „szünidei tevékenységek és étkeztetési programot” hoztak létre. Geoff Barton, az Iskolai és Főiskolai Vezetők Szövetségének főtitkára azonban azt mondta, hogy ez csak a szünidő egy részére terjed ki, és a gyerekeknek részt kell venniük a tevékenységeken.

A hivatalos adatok szerint Angliában mintegy 1,7 millió diák részesül ingyenes iskolai étkeztetésben. 

Egy tavaly közzétett független jelentés, a Nemzeti Élelmezési Stratégia azonban úgy becsülte, hogy Angliában további egymillió gyermek részesülne ingyenes iskolai étkezésben, ha minden általános hitelből élő család jogosult lenne rá.

Tavaly pedig mindössze 495 ezer, ingyenes iskolai étkeztetésben részesülő gyermek jutott ételhez az iskolai szünetekben.

Rovatok