Index Vakbarát Hírportál

Legalizálják a kokaint és a heroint Kanadában

2022. június 1., szerda 17:40

Kanada bejelentette, hogy ideiglenesen dekriminalizálja néhány kemény drognak tartott kábítószer kis mennyiségben való birtoklását Brit Columbiában.

A tartomány azután kérte a büntetőjogi mentességet, hogy tavaly több mint kétezren haltak meg túladagolásban − közölte a BBC. Az intézkedés egyelőre három évig marad érvényben. A felnőttek összesen 2,5 gramm opioidot, kokaint, metamfetamint és MDMA-t birtokolhatnak majd.

Bár ezeket az anyagokat nem teszik teljesen törvényessé, azokat a felnőtteknek, akiknek birtokában személyes használatra találnak belőlük, nem tartóztatják le, nem emelnek ellenük vádat, és kábítószereiket sem foglalják le. Ehelyett tájékoztatást kapnak az elérhető egészségügyi és szociális szolgáltatásokról.

A szövetségi kormányhoz intézett tavalyi kérelmében Brit Columbia vezetése azzal érvelt, hogy meg akarják szüntetni azokat az okokat,

amelyek gyakran megakadályozzák, hogy az emberek életmentő segítségért folyamodjanak.

Carolyn Bennett mentális egészségügyi és szenvedélybetegségekért felelős szövetségi miniszter kedden azt mondta, hogy

az ártalomcsökkentéshez való hosszú ideológiai ellenállás rengeteg életbe került.

Brit Columbia öt éve közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a kábítószerválságot, a túladagolás miatti halálozások száma azóta történelmi csúcsot ért el. 2016 óta több mint kilencezer ember halt meg kábítószer-túladagolás következtében a tartományban.

Rovatok