Index Vakbarát Hírportál

Azonosították a bombafenyegetések feladóinak egy részét Szerbiában

2022. június 1., szerda 16:06

Azonosították mindazokat, akik az utóbbi hetekben Szerbia területéről bombafenyegetést tartalmazó levelet küldtek szerbiai intézményeknek – közölte Alekszandar Vulin belügyminiszter szerdán.

A politikus közlése szerint január elseje és június elseje között a belügyminisztériumnak 1046 alkalommal kellett átvizsgálnia különböző épületeket bombafenyegetés miatt, míg az előző év ugyanezen időszakában csupán tíz bejelentés érkezett.

A belügyi tárca vezetője kiemelte: minden olyan elkövetőt azonosítottak, aki Szerbia területéről küldte a fenyegetést, és mindegyikük ellen eljárás indult.

Alekszandar Vulin azt is közölte, hogy azonosították azokat a külföldi helyeket, ahonnan szintén érkeztek fenyegetések, az üggyel összefüggésben pedig felvették a kapcsolatot az érintett országok szerveivel.

Együttműködtünk az Europollal, az Interpollal, valamint az érintett országok rendőri és ügyészi hivatalaival, azaz a lengyel, a szlovén, az iráni és az ukrán kollégákkal, valamint a magyar hatóságokkal is közös munkát végeztünk a hasonló fenyegetések felderítésében

– magyarázta a szerb belügyminiszter.

Május közepén több száz bombariadó volt Szerbia-szerte, főként iskolákat, turisztikai célpontokat, bevásárlóközpontokat, erőműveket és hidakat fenyegettek meg robbantással.

Ana Brnabics szerb miniszterelnök akkor arról beszélt, hogy a bombariadókkal külföldről akarnak nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz. Mint mondta: a fenyegetés bizonyosan külföldről érkezett, mert olyan célpontok is szerepeltek benne, amelyek csak külföldről tűnnek vonzó idegenforgalmi központnak. A belügyminisztérium korábbi közlése szerint a fenyegetők között fiatalkorúak is voltak.

(Borítókép: Alekszandar Vulin 2021. január 6-án. Fotó: Milos Miskov / Anadolu Agency via Getty Images)

Rovatok