Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették az ORF igazgatóját, aki Orbán Viktor szívinfarktusáról posztolt

2022. június 3., péntek 21:23

Figyelmeztetést kapott, majd felfüggesztették tisztségéből Karl Pachnert, az Osztrák Közszolgálati Rádió és Televízió (ORF) egyik vezetőjét, aki a közösségi médiában közzétett bejegyzésében Orbán Viktor esetleges haláláról írt – írta meg az osztrák Kronen Zeitung és a Die Presse.

Karl Pachnert, aki az ORF online tartalomszolgáltatásáért felelős igazgatója, először figyelmeztetésben részesítették, majd – mint a Kronen Zeitung írja – további intézkedésig felfüggesztették. A lap információi szerint az igazgató már nem tér vissza a beosztásába. A Die Presse szerint a felfüggesztés saját kérésére történt.

Mint az Index is megírta, Karl Pachner szerda este tett közzé egy Facebook-bejegyzést, amelyben arról írt, hogy „tisztességes dolog lenne”, ha a magyar kormányfő szívinfarktust kapna. Mint fogalmazott, Orbán Viktor nélkül a világ jobb hely lenne. A bejegyzésből botrány lett, az osztrák állami műsorszolgáltató vezetője később elnézést kért. Noha a bejegyzést azóta törölték, az osztrák közmédia vezetőjét több oldalról is bírálat érte. Az osztrák külügyminisztérium azt közölte, elfogadhatatlannak tartja, és elhatárolódik a bejegyzésben leírtaktól.

Péntek reggelre a magyar külügyminisztérium berendelte a budapesti osztrák nagykövetet az ügy miatt. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az ausztriai követség ügyvivőjével közölte „a magyar kormány mély megütközését afölött, hogy a tegnapi napon az osztrák állami médiaszolgáltató egyik vezető beosztású munkatársa még a jelenlegi felfokozott európai politikai diskurzusban is egyedülállóan durvának és botrányosnak mondható szavakkal illette Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét, aki mögött ráadásul a magyarok elsöprő többségének is a támogatása áll, ezáltal minden magyar sértve érezhette magát”.

Ezt számon kellett kérni az osztrák kormány képviselőjétől, aki egyébként elhatárolódott ezektől a szavaktól, és kifejezte az együttműködés iránti szándékát

– közölte, hozzátéve: „Ausztriával mi jó viszonyra törekszünk, de sem Ausztriának, sem más külföldi szereplőnek nem fogjuk megengedni azt, hogy a magyarokat, a magyarok demokratikusan megválasztott kormányát, annak vezetőjét ócsárolják.”

Az ORF főigazgatója, Roland Weissmann pénteken elmondta, ez volt az „utolsó figyelmeztetése” Pachnernek, akit azonban, a Kronen Zeitung és a Die Presse osztrák napilapok hírportáljainak értesülései szerint, végül pénteken felfüggesztettek vezetői beosztásából.

Az ORF főigazgatója pénteken sajtóközleményben fejezte ki sajnálkozását az ügy miatt, s egyben magán-bejegyzésnek minősítette Pachner mondatait.

(Borítókép: Emmanuel DUNAND / AFP)

Rovatok