Egy amerikai agytröszt szimulációja szerint Kína korlátozottan vethet be atomfegyvert annak érdekében, hogy fenyegetéseit komolyan vegyék, és elrettentse az Egyesült Államokat a Tajvannak nyújtott közvetlen segítségnyújtástól.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja ismét előtérbe helyezte egy nukleáris háború lehetőségét. Vlagyimir Putyin orosz elnök különleges készültségbe helyezte atomarzenálját, és soha nem látott következményekkel fenyegetett meg mindenkit, aki kívülről akarna beavatkozni a háború menetébe.
Ha Kína esetleg megtámadná Tajvant, és az Egyesült Államok a segítségére sietne a szigetországnak, az eszkalációs veszély még annál is nagyobb lenne, mint amit most Európában tapasztalunk Ukrajna esetében. Egy amerikai agytröszt szimulációjában már modelleztek is egy ilyen esetet. A szimuláció a konfliktust 2027-re időzítette, és azt demonstrálta, hogy Kína hadseregének modernizációja és nukleáris arzenáljának bővítése egy,
az Egyesült Államokkal történő közvetlen összecsapás esetén nagyon könnyen atomháborút eredményezne.
Peking Tajvanra egy szakadár köztársaságként tekint. Ha a kommunista párt a sziget inváziója mellett döntene, akkor vezetői nem engedhetnének meg maguknak semmilyen kudarcot anélkül, hogy a rezsim legitimációja megkérdőjeleződjön. Emiatt Kína több kockázatot is vállalhat egy ilyen akció sikeressége érdekében.
Ez akár azt is eredményezheti, hogy az USA és szövetségesei úgy döntenek, hogy Tajvan megvédése nem érné meg a világ békéje szempontjából. Míg Kína számára számos út vezet a sikerhez, Peking szemszögéből nézve a nukleáris fegyverek bevetése lehetne az egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy az Egyesült Államokat távol tartsa a konfliktustól.
Kína már évtizedek óta dolgozik azon, hogy hadseregét világszínvonalúra fejlessze. Kína háborús stratégiája azon alapul, hogy a hagyományos katonai erőket több ezer kilométerre küldi ki, hogy megakadályozza az amerikai hadsereg hatékony föllépését. Eközben a növekvő nukleáris arzenál potenciálisan új háborús képességeket biztosít Pekingnek, ami növelheti a háború és az eszkaláció kockázatát.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának előrejelzése szerint 2030-ra Kínának körülbelül 1000 szállítható robbanófeje lesz, ami több mint háromszorosa a jelenlegi állománynak.
Ezen előrejelzések alapján a kínai vezetők azt gondolhatják, hogy a hadsereg már öt év múlva megfelelő állapotban lesz a hagyományos és a nukleáris potenciál tekintetében ahhoz, hogy megnyerjen egy Tajvanért folytatott háborút.
A szimuláció azt demonstrálta, hogy egy USA–Kína-háború nagyon gyorsan eszkalálódna. Egyrészt azt mutatta, hogy mindkét országnak operatív ösztönzőkkel kell szembenéznie, hogy katonai erőkkel csapjanak le a másik területére. A szimulációban az ilyen rajtaütéseket kalibrálni akarták, hogy elkerüljék az eszkalációt, és mindkét fél megpróbált csak katonai célpontokat támadni.
Az ilyen támadások azonban mindkét ország esetében átlépték a vörös vonalat, és olyan szituációt eredményeztek, amely kiterjesztette a konfliktus hatókörét és intenzitását. Például a szimuláció során Kína megelőző támadást indított az Egyesült Államok kulcsfontosságú bázisai ellen az indopacifikus térségben. A támadások Guamot célozták meg, elsősorban azért, mert ez az Egyesült Államok ázsiai katonai műveleteinek szempontjából fontos előretolt hadműveleti bázis, és mivel nem az Egyesült Államok része, a kínai hadvezetés úgy ítélte meg, hogy a támadás kevésbé eszkaláló, mint más, lehetséges célpontok elleni műveletek.
Válaszul az Egyesült Államok kínai katonai hajókat vett célba a kikötőkben és a környező létesítményekben, de tartózkodott a kínai szárazföld elleni egyéb támadásoktól. Ugyanakkor
mindkét fél úgy fogta föl ezeket a csapásokat, mint saját területük elleni támadásokat, amelyek átlépnek egy bizonyos határt.
Mindkét fél katonai szükségszerűségként indokolta a kezdeti csapásokat, amelyek természetüknél fogva korlátozottak. A kezdeti csapásokra adott válaszok viszont csak tovább fokozták a feszültséget, mivel az amerikai hadvezetés Kína lépéseire a szárazföldön található célpontok támadásával válaszolt, a kínaiak pedig Washington lépéseire a hawaii helyszínekre mért csapásokkal válaszoltak.
A háborús szimuláció egyik különösen riasztó megállapítása, hogy Kína már kezdettől fogva szükségesnek látta nukleáris fegyverkezéssel fenyegetőzni, hogy elhárítsa Tajvan külső támogatását. Ez a fenyegetés a szimuláció során többször megismétlődött, különösen azután, hogy Kína szárazföldi területét megtámadták.
A valóságban Kína jelentős nukleáris fegyverkezése hatással lehet más országokra, mivel nukleáris fenyegetései nem feltétlenül tekinthetők hitelesnek az első csapás mellőzésének kinyilvánított doktrínája miatt.
Ez arra késztetheti Kínát, hogy megelőző jelleggel vessen be atomfegyvert, hogy alátámassza fenyegetéseinek hitelességét.
Öt év múlva a kínai hadseregnek viszont még mindig nagyon korlátozott képességei lesznek, hogy hagyományos támadásokat indítson távolabbi területekre. Kína nem tud hagyományos fegyverekkel csapást mérni az Egyesült Államok területére. A szimuláció egy bizonyos pontjáig az USA úgy érezte, hogy nagyobb nukleáris arzenálja elegendő az eszkaláció megelőzéséhez, és nem kezelte helyén Kína fenyegetéseinek komolyságát.
Ennek eredményeként Kína úgy érezte, demonstrálnia kell, hogy az Egyesült Államok területe is veszélybe kerülhet, ha Washington nem hátrál meg. Annak ellenére, hogy Kína az első csapás mellőzésének doktrínáját vallja, a háborús szimuláció eredményeként Peking demonstratívan atomfegyvert robbantott Hawaii partjainál.
A támadás viszonylag csekély pusztítást okozott, mivel az elektromágneses hullámok csak a közvetlen közelében lévő hajók elektronikáját károsították, de közvetlenül nem érintették a csendes-óceáni amerikai államot. A háborús szimuláció itt véget ért, mielőtt az Egyesült Államok csapata válaszolhatott volna, de valószínű, hogy a második világháború utáni első atomfegyver-bevetés válaszreakciót váltott volna ki.
Az Egyesült Államok és Kína közötti harcban a nukleáris eszkaláció legvalószínűbb módjai eltérnek a hidegháború alattiaktól. A Szovjetunió és az Egyesült Államok félt egy hatalmas nukleáris támadástól, amely teljes körű stratégiai újragondolást váltott volna ki.
A Tajvannal kapcsolatos összecsapásban azonban Peking korlátozottabb módon alkalmazhat nukleáris fegyvereket, hogy jelezze elszántságát, vagy növelje győzelmi esélyeit a csatatéren.
Nem világos, hogyan folytatódna a háború az ilyen korlátozott nukleárisfegyver-használat után, és hogy az Egyesült Államok képes lenne-e deeszkalálni a helyzetet, miközben eléri céljait.
(via Foreign Affairs)
(Borítókép: A televízió képernyőjén egy hírműsor látható Hszi Csin-ping kínai elnök és Joe Biden amerikai elnök virtuális találkozójáról egy pekingi étteremben 2021. november 16-án. Fotó: Jade GAO / AFP)