Index Vakbarát Hírportál

Tömeges bombariadó miatt kényszerült távoktatásra több száz iskola Belgrádban

2022. június 8., szerda 12:40

Szerda reggel több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó, emiatt el kellett halasztani a jelenléti oktatást.

Kétszáznál is több belgrádi iskolában volt bombariadó szerda reggel, emiatt a tanítást elhalasztották, míg a rendőrség átvizsgálja az épületeket – adta hírül az MTI a szerb oktatásügyi minisztérium alapján.

A mostani eset azért különbözik az előzőektől, mert a fenyegetés küldője levelében azt állította, három gyilkosságot is elkövetett, továbbá azt írta:

Nincs már semmim, de fegyverem van.

Az általános és középiskolákban a szerdai napon távoktatás keretében vehetnek részt a diákok az órákon, az óvoda ki sem nyitott.

Az utóbbi hónapokban több mint ezer bejelentés érkezett robbanószerkezetekről Szerbiában, eddig minden fenyegetés hamisnak bizonyult. Korábban iskolákat, kormányzati épületeket, hidakat és idegenforgalmi látványosságokat fenyegettek meg, szerdán első esetben egy óvodába is érkezett riasztás.

Rovatok