Index Vakbarát Hírportál

Egyre zavarosabb történet: egy fához kötözve találhatták meg az eltűnt brit újságíró holttestét

2022. június 13., hétfő 17:50

Egy brazil diplomata elmondása szerint az esőerdőben, egy fához kötözve találták meg Dom Phillips brit újságíró és Bruno Pereira brazil őslakosügyi tisztviselő holttestét. A rendőrség cáfolja a nagykövet állítását.

Korábban már írtunk róla, hogy az 57 éves Dom Phillips és a 41 éves Bruno Pereira a múlt héten tűnt el az Amazonas távoli részén

Brazília egyesült királyságbeli nagykövetének egyik segítője hétfőn hajnalban egy telefonhívás során közölte a hírt Phillips családjával.

Azt mondta, szeretné, ha tudnánk, hogy két holttestet találtak. A helyszínről nem szólt semmit, csak azt mondta, hogy az esőerdőben vannak, egy fához kötözték őket, de még nem azonosították őket

– idézte fel a beszélgetést Paul Sherwood, Phillips sógora. A férfi hozzátette: „Azt mondta, ha világosabb lesz, vagy amikor már lehetséges, azonosítani fogják őket.”

A szövetségi rendőrség közleménye viszont teljesen ellentmond ennek a beszélgetésnek. Információik szerint Bruno Pereira és Dom Phillips holttestét még nem találták meg.

„Korábban már elhangzott, hogy az eltűnt férfiak személyes tárgyait ugyan megtaláltuk, de a nyomozás jelenleg is zajlik. Amint bármilyen információt megtudunk az ügyben, értesítjük a családot és a médiát″ – nyilatkozták a rendőrség részéről.

Amint arról az Index már beszámolt, a megtalált tárgyak között volt egy Phillipshez tartozó hátizsák, csizma, valamint egy egészségügyi kártya. Rábukkantak továbbá Pereira nadrágjára, szandáljára és csizmájára is.

Beto Marubo, a Dzsavari-völgy bennszülött vezetője a Guardiannak azt mondta, hogy a bennszülöttek kutatócsoportja nem erősítette meg, hogy megtalálták volna a két holttestet.

Rovatok