Index Vakbarát Hírportál

Felszólalt a fegyverviselés ellen Martin Luther King unokája

2022. június 13., hétfő 09:19

Több amerikai városban tüntettek szombaton, hogy szigorúbb fegyverviselési törvények bevezetését követeljék a törvényhozástól. A legtöbben a washingtoni tüntetésen vettek részt, amelyet a March For Our Lives szervezet rendezett.

Az egykori polgárjogi harcos, Martin Luther King – aki szintén fegyveres támadás áldozata lett – unokája is felszólalt a rendezvényen, aki azt a kérdést tette fel, hogy a jelenlévők készen állnak-e arra, hogy az a generáció legyenek, akiket nem a golyók, hanem a szavazatok révén ölnek meg. 

Joe Biden amerikai elnök Los Angelesből üzent a tüntetőknek, akiktől a tiltakozás folytatását kérte, ugyanis szerinte fontos ügy mellett állnak ki.

Ennek választási témává kell válnia. Túl sok ember hal meg feleslegesen. Amit a Képviselőházban és a Szenátusban javasolnak, az nem elegendő. Fontos, de nem csupán ennyit kell most tennünk

− fogalmazott az elnök. 

Bár az amerikai törvényhozás alsóháza elfogadta, hogy emeljenek a félautomata fegyverek vásárlásához szükséges korhatáron, sokak szerint ez már nem elég. Májusban 19 gyereket és 10 színes bőrű civilt öltek meg két lövöldözésben − írta meg az Euronews.

A March For Our Lives szervezetet a floridai Parkland egyik középiskolájában történt lövöldözés után hozták létre túlélő diákok. A négy évvel ezelőtti tragédiában a támadó és 17 tanuló halt meg.

(Borítókép: Yolanda King, Martin Luther King unokája 2022. június 11-én. Fotó: Paul Morigi / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Rovatok