Index Vakbarát Hírportál

Megérkeztek az első, majomhimlő elleni vakcinák Európába

2022. június 28., kedd 18:11

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy kedden elkezdődött a majomhimlő elleni vakcinák leszállítása.

A vakcinákat a Bavarian Nordic nevű cég gyártotta. A bizottság honlapján azt írták, hogy eddig 109 ezer dózist szereztek be,

Ezek közül az első 5300 darab Spanyolországba érkezik.

Közleményükben arra is kitértek, hogy a koronavírus-vakcinákhoz hasonlóan most is lakosságarányosan osztják el a beszerzett oltóanyagot. A szállítási sorrendet tekintve viszont arra törekszenek, hogy a fertőzés által leginkább érintett tagállamokba érkezzen meg először.

Spanyolország után Portugália, Németország és Belgium lesz a következő tagállam, amely megkapja a vakcinát.

A többi uniós állam júliusban és augusztusban szintén hozzájut az oltóanyaghoz.

Az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy a majomhimlőjárvány májusi kezdete óta a nemrég felállított uniós szerv, az Egészségügyi Szükséghelyzet-felkészültségi és -reagálási Hatóság (HERA) arra törekszik, hogy segítse a tagállamoknak a majomhimlő terjedésének megakadályozását. A mostani egyben az első olyan alkalom, amikor közvetlenül az uniós költségvetés terhére vásárolnak oltóanyagot a tagállamoknak – írták a közleményben.

Hány fertőzött van Magyarországon?

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legutóbbi adatai szerint tizenkét igazolt fertőzöttet tartanak számon Magyarországon. A fertőzés terjedését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggasztónak tartja, amire többek között az ad okot, hogy – mint arról egy magyar virológus is beszélt nemrég – a vírus akár mutálódhat is. 

(Borítókép: Dado Ruvic / Reuters)

Rovatok