A rövidesen megjelenő új hongkongi tankönyvek szerint a terület nem volt brit gyarmat. A britek „csak gyarmati uralmat gyakoroltak” Hongkongban. A látszólag halvány különbség Kína töretlen szuverenitását hangsúlyozza.
Kína mindig is azt állította, hogy sosem mondott le a szuverenitásról. Hongkong átadását az 1800-as években kötött igazságtalan, ópiumháborús szerződések kényszerítették ki.
Az Egyesült Királyság – több mint másfél évszázados uralom után – 1997. július 1-jén adta vissza Hongkongot Kínának.
A brit fennhatóság alatt London a mély kikötővel rendelkező Hongkongot – amely virágzó városállammá és a világ egyik vezető pénzügyi központjává nőtte ki magát – gyarmatként és függő területként is emlegette.
Az Egyesült Királyság 1842-től 1941-ig, majd 1945-től 1997-ig kormányozta a területet, amely ezt követően visszakerült Kínához. Peking ezzel szemben azt állítja, hogy Hongkong mindig is saját területe volt.
Jóllehet a Csing-kormány a 19. század derekán sorra írta alá a terület egyes részeit Nagy-Britanniának átengedő és bérbeadó szerződéseket, Kína azt állítja, hogy ezeket „kényszer hatására” írták alá, és soha nem fogadták el őket.
A hongkongi kormány az 1997-es átadás óta követi Peking retorikáját. Soha nem mondja ki, hogy a szuverenitás „átkerült” Kínához, hanem azt, hogy Hongkong „visszatért az anyaországhoz” – írja a BBC.
A kormányzati múzeumok Hongkongot korábban „brit gyarmatként” jellemezték, de a minősítést 2020-ban eltávolították.
A lépés a helyiek szerint azt jelzi, hogy Kína megerősíti az ellenőrzést a félautonóm városban.
A legutóbbi intézkedés összhangban áll Peking szándékával, hogy a hongkongi diákok körében fokozza a „kínai identitást”.
Az új tankönyvek igyekeznek elmagyarázni a gyarmat és a gyarmati uralom közötti különbségeket. Az értelmezés szerint ahhoz, hogy egy ország egy külső területet gyarmatnak nevezhessen, a terület feletti szuverenitással és kormányzással is rendelkeznie kell.
Hongkong esetében a britek
csak gyarmati uralmat gyakoroltak… tehát Hongkong nem brit gyarmat
– áll azokban az új tankönyvekben, amelyeket egy speciális, csak hongkongi iskolákban oktatandó tantárgyhoz készítettek, amely az állampolgári eszmékre, a törvényességre és a hazaszeretetre buzdít.
A tantárgy a liberális tanulmányok tantárgyat váltja fel, amely a tanulókat kritikai gondolkodásra késztette.
A kínai hatóságok a város 2019-es tömeges demokráciapárti tüntetései során bírálták ezt az irányt, és leszögezték, hogy az ilyen oktatás, téves eszméivel, „radikalizálta” a fiatalokat.
Az új, még ki nem nyomtatott, de a helyi média szerint csak Peking engedélyére váró tankönyvek azt is tükrözik, hogy Kína a 2019-es tömeges demokráciapárti tüntetéseket biztonsági fenyegetésként élte meg.
A történelem „újraírása” miatt aggódik a száműzetésben Timothy Lee, egy korábbi hongkongi demokráciapárti törvényhozó is.
Az 1997-es hatalomátvételt követően Kína kommunista vezetői a várost különleges közigazgatási területté minősítették, saját kormányzati és gazdasági rendszerrel, amely az egyéneknek több szabadságot biztosít, mint az anyaországban.
A 2019-es tüntetéseket követően Kína megnyirbálta a korábban Hongkongban engedélyezett polgári szabadságjogokat, 2020-ban pedig nemzetbiztonsági törvényt fogadott el, amely gyakorlatilag betiltotta a politikai kritika szinte minden formáját.
Nagy-Britannia először 1842-ben vette át Hongkong szigetét, miután az első ópiumháborúban legyőzte Kínát. A második ópiumháborút követően a vesztes 1860-ban kénytelen volt átengedni Kowloont is, a szigettel szemben lévő szárazföldi területet.
Ellenőrzésének megerősítése érdekében az Egyesült Királyság 1898-ban további területeket, az Új Területeket vette bérbe 99 évre.
Hongkong az Egyesült Királyság uralma alatt gyorsan fejlődött, és a világ egyik legfontosabb pénzügyi és üzleti központjává vált.
A terület visszaadásának részleteiről folytatott tárgyalások 1982-ben kezdődtek meg London és Peking között.
A pekingi magyar követség egyik alkalmazottja mesélte mintegy urbánus legendaként, hogy ekkoriban a közeli hegytetőről megmutatták Teng Hsziao-pingnek, a reformer kínai kommunista vezérnek, miként néz ki az a város, amit Kína majdan visszakap.
„Nekünk miért nincs ilyenünk?” – állítólag ezt kérdezte, ami után pillanatok alatt megkezdődött a Hongkong tőszomszédságában álló Sencsen villámgyors fejlesztése.
Hongkongban a brit fennhatóság alatt egy teljesen más politikai és gazdasági rendszer alakult ki, mint a szárazföldi Kínában, amely 1949 óta egypárti kommunista önkényuralom alatt állt.
Kína a visszaadásról folytatott tárgyalások során beleegyezett, hogy Hongkongot az „egy ország, két rendszer” elve alapján kormányozza. Az egyezmény szerint a város a következő fél évszázadban „nagyfokú autonómiát élvez, a kül- és védelmi ügyeket kivéve”.
Hongkong 1997-ben különleges közigazgatási területté vált, saját jogrendszerrel, többpártisággal és különleges jogokkal, beleértve a gyülekezési és szólásszabadságot.
A terület minialkotmányt kapott, amely kimondta, hogy a terület vezetőjét „általános választójoggal” és „demokratikus eljárásokkal összhangban” választják meg.
Tizenhét évvel később, 2014-ben Peking közölte, hogy lehetővé teszi a kormányzó közvetlen megválasztását, de csak az előre jóváhagyott jelöltek listájáról. Hetekig tartó tüntetések kezdődtek, amelyek nyomására Peking visszakozott.
Az ötvenéves átmeneti időszak 2047-ben szűnik meg. Azt követően a szárazföldi Kína már nem köteles megadni a Nagy-Britanniával az átadás előtt megállapodott hongkongi autonómiát.
Egyesek Hongkongnak teljes függetlenséget követelnek, Kína azonban kizárta ezt a lehetőséget.
(Borítókép: Hongkong visszaadása 1997. július 1-jén. Fotó: Bill Rowntree / Mirrorpix / Getty Images)