Index Vakbarát Hírportál

Szalmonellát találtak egy belga csokigyárban, leállították a termelést

2022. július 1., péntek 06:18

Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa-szerte – írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.

A belga–svájci tulajdonú Barry Callebaut cég kelet-flandriai üzemében az összes, június 25-e után gyártott csokoládékészítményt kivonták a forgalomból az illetékes hatóságok. A vállalat június 27-én fedezte fel a szalmonellabaktériumot a gyárban előállított termékekben.

„A szigorú élelmiszer-biztonsági eljárások gyorsan azonosították a lecitint, mint a szennyeződés forrását” – írta a cég sajtóközleményében. A Barry Callebaut a fertőzés észlelése után tájékoztatta a szövetségi élelmiszer-biztonsági ügynökséget, és leállította a gyártást.

A cég egyik szóvivője csütörtökön elmondta, hogy a fertőzött termékek nagy része még a wieze-i üzemben található, és a konszern kapcsolatba lép valamennyi ügyfelével (gyártókkal, cukrászati vállalkozókkal), hogy megbizonyosodjon arról: a fogyasztók körében nem történt fertőzés.

Csütörtökön délutánra már bebizonyosodott, hogy a fogyasztók nincsenek veszélyben

– mondta a szóvivő.

A hírportál tudósítása szerint a vizsgálat lezárásáig nem folytatódik a termelés. Amennyiben a cég termékei tömeges fertőzést okoznak, a vállalattól megvonhatják a gyártási engedélyt.

A Barry Callebaut kakaót és csokoládékészítményeket szállít számos élelmiszeripari cég – egyebek mellett a Hershey, a Mondelez, a Nestlé és az Unilever – számára, valamint cukrászipari vállalkozók részére. A több mint 13 ezer embert foglalkoztató cégnek hatvan üzeme működik világszerte. 

Az arloni Ferrero-üzem gyártását áprilisban állították le a hatóságok szintén szalmonellabaktérium miatt, azonban a termelés július elején feltételes engedéllyel újraindulhat.

Rovatok