Csehu Jifan kínai sci-fi-író új könyvéhez gyűjtött anyagot, amikor a Wikipédián rábukkant a Kasen ezüstbányáról szóló szócikkre, ahol 40 ezer munkás dolgozott, és ami megfelelő inspirációnak tűnt készülő művéhez − írta meg az IFLScience. 

Rövid kutatás után kiderítette, hogy a bánya soha nem létezett, ezután pedig rákeresett a szócikk szerkesztőjének többi anyagára is. Kiderült, hogy a bejegyzést létrehozó nő által írt számos cikk jóval hosszabb, mint a vonatkozó orosz oldalon található szövegek. Hamar észrevette, hogy a szerkesztő számos részletet, eseményt és személyiséget hozzáköltött a valós információkhoz. 

Az oldalak, amelyeket mára már töröltek, meglehetősen részletgazdagok voltak. A legkorábbi bejegyzés 2010 januárjában született.  

Kiderült, hogy a szerző egy unatkozó háziasszony volt, aki először oroszról kezdte el kínaira lefordítani a bejegyzéseket, majd később azokat a részeket, amelyeket nem értett, saját fantáziájával hidalta át. Forrásként nem létező könyveket idézett, vagy létező könyvek olyan oldalszámait, amelyek az eredetiben nem szerepeltek. 

Eredetileg az volt a motivációm, hogy tanuljak. Nehéz helyrehozni azt a zűrzavart, amit okoztam, úgyhogy talán az az egyetlen megoldás, ha örökre kitiltanak az oldalról. Jelenlegi tudásom kevés ahhoz, hogy megélhessek belőle, ezért valami szakmát fogok tanulni, becsületesen dolgozom, és nem fogok többé ilyen valótlanságokat gyártani

− közölte a Wikipédiának küldött bocsánatkérő levelében. 

Korábban Jurij Gadjukin szovjet filmrendező szócikke közel négy éven át szerepelt az online enciklopédiában, felkerült az IMDb mozis adatbázisba, volt saját Facebook-csoportja és rajongói blogja is. Gadjukin élete a Wikipédiára gazdagon illusztrálva került fel, rengeteg linkkel, archív filmrészletekkel, egy ötvenes évekbeli interjúfelvétellel a BBC riporterével, korabeli újságok címoldalaival a halálhíréről. Ezekben az volt a közös, hogy egyetlen betű sem volt igaz belőlük.

A rendezőről szóló YouTube-videók (egy interjú, néhány filmrészlet) aztán elvezettek az egész átverés kiagyalójához, egy Leonard Brabkin nevű amerikai íróhoz. Akiről hamarosan szintén kiderült, hogy nem létezik, két brit filmes, Gavin Boyter és Guy Ducker találta ki a több mint tíz éven át tartó átveréshez.

Az illúzió annyira tökéletes volt, hogy egy brit színházi rendező majdnem lebuktatta az egészet, amikor a fejébe vette, hogy átdolgozza és színpadra viszi Gadjukin egyik klasszikusát, amelyről annyit olvasott a neten, és megpróbálta beszerezni az eredeti forgatókönyvet, illetve a megfelelő engedélyeket.