Index Vakbarát Hírportál

Gyászol a világ: sorra érkeznek a kormányfői részvétnyilvánítások

2022. július 8., péntek 16:04 | aznap frissítve

Döbbenetét és részvétét fejezte ki számos ország vezetője azt követően, hogy egy pénteki kampányrendezvényen meggyilkolták Abe Sinzó korábbi japán miniszterelnököt. Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részvétét fejezte ki.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Facebook-oldalán búcsúzott Abe Sinzótól. A magyar miniszterelnök posztjában úgy fogalmazott, hogy „Magyarország egy fontos barátját veszítette el. Isten nyugosztalja, Abe-Szan!” Bejegyzéséhez egy korábbi képet is csatolt.

Joe Biden amerikai elnök barátjának és az amerikai-japán szövetségesi viszony egyik legfőbb segítőjének nevezte Abét, és közleményében hozzátette, hogy a volt kormányfő nagy gondot fordított a japán nép és demokrácia támogatására. „Abban a percben is a demokrácia területén tevékenykedett, amikor meggyilkolták” – fogalmazott Biden, aki egyben kifejezte mélységes szomorúságát, megrökönyödését és haragját a merénylet miatt.

Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere, aki a G20-országcsoport külügyminisztereinek indonéziai találkozóján éppen japán és dél-koreai kollégáival készült tárgyalni, amikor tájékoztatták őket a volt kormányfő haláláról, úgy fogalmazott, hogy „nagyszerű nézetekkel megáldott vezető volt”.

Anthony Albanese ausztrál kormányfő lesújtó hírként fogadta a volt japán miniszterelnökről kapott értesüléseket, és úgy fogalmazott, hogy „Abe Ausztrália egyik legközelebbi barátja” és

egy óriás volt a világ színpadán, hátrahagyott öröksége hatással van az egész világra.

 „Japán egy kiváló miniszterelnököt vesztett el, aki az életét áldozta az országáért, és a világban fennálló rendért dolgozott” – fogalmazott Emmanuel Macron, Franciaország elnöke.

A német kormány szóvivője az egész kormány támogatásáról biztosította Japánt, továbbá Olaf Scholz német kancellár és Annalena Baerbock külügyminiszter külön-külön is részvétét fejezte ki Twitter-oldalán.

Boris Johnson, az Egyesült Királyság ügyvezető miniszterelnöke szerint „sokan emlékezni fognak” Abe Sinzó vezetésére, amellyel „példátlan időkben” is helyt állt, kiemelte, hogy az Egyesült Királyság

ezekben a sötét és szomorú időkben is a család, a barátok és a japán emberek oldalán áll.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kegyetlen és gyáva cselekedetnek nevezte Abe lelövését. Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel pedig úgy fogalmazott, soha nem fogja megérteni, mi vezethetett „ennek a nagy politikusnak a brutális meggyilkolásához”. Charles Michel úgy zárta nyilatkozatát, hogy az európaiak együtt gyászolnak Japánnal.

Megrendült az egész világ

Twitteren nyilvánította ki részvétét Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, akit „mélységesen elkeserít Abe Sinzó kegyetlen halála”. Stoltenberg szerint „a demokrácia védelmezőjeként”, sokéves barátjaként és kollégájaként emlékszik Abe Sinzó volt japán kormányfőre.

A tokiói kínai nagykövetség szóvivője Abe azon tevékenységeit méltatta, amellyel „hozzájárult a Kína és Japán közti kapcsolatok fejlesztéséhez”.

Tajvan elnöke, Caj Jing-ven szerint „nemcsak a nemzetközi közösség vesztett el egy fontos vezetőt, de Tajvan is elvesztett egy fontos és közeli barátot”. 

Jun Szok Jol dél-koreai elnök is részvétét nyilvánította ki az elnöki nyilatkozatában, amelyben „megbocsáthatatlan bűncselekménynek” minősítette a merényletet.

Kisida Fumio jelenlegi japán kormányfő elsőként nyilvánított részvétet Abe halála miatt:

A volt miniszterelnök személyes jó barátom volt, akivel igen sok időt töltöttem. Abe Sinzó nagyszerűen vezette ezt az országot, értékes tanácsokat és támogatást kaptam tőle, és a lehető leghatározottabban elítélem ezt az erőszakos tettet.

Majd felhívta a figyelmet egyúttal a közelgő választásokra és a demokrácia védelmére, amire szerinte „nem lehet hatással egy ilyen kegyetlenség”.

Merénylet történt

Abe Sinzó, aki nyolc évig volt japán miniszterelnök, pénteken napközben, egy kampányrendezvényen lett merénylet áldozata. Támadóját a helyszínen azonnal elfogták, de indokai egyelőre nem világosak. Mint megírtuk, hat órával azután, hogy rálőttek, belehalt sérüléseibe Abe Sinzó volt japán miniszterelnök. A gyilkosságot egy volt tengerészgyalogos, Tecuja Jamagami követte el, akiről azóta számos dolog kiderült.

Abe Sinzót magyar idő szerint péntek hajnalban lőtték le, miközben beszédet mondott Nara városában. Ezt követően órákig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. A rendőrség a helyszínen őrizetbe vett egy Tecuja Jamagami nevű, 41 éves, Narában élő férfit. Jamagami a lövések leadása után leengedte fegyverét, és menekülni sem próbált a biztonságiak elől, akik rövid idő alatt leteperték és lefegyverezték. A férfit azóta már ki is hallgatták, és beismerte tettét.

A kihallgatáson csak annyit mondott a nyomozóknak: elégedetlen volt az exkormányfővel, ezért döntött úgy, hogy megöli.

Rovatok