Index Vakbarát Hírportál

Már van olyan ország Európában, ahol műtéteket halasztanak el a koronavírus miatt

2022. július 11., hétfő 18:12

Németországban egyes nem létfontosságú műtéteket halasztanak a gyorsan növekvő koronavírus-esetszámok miatt, idén nyáron ugyanis kétszer annyi a koronavírus-fertőzöttek száma az intenzív osztályokon, mint tavaly – számolt be a ZDF német közszolgálati csatornának Gernot Marx, a német intenzív és sürgősségi ellátásban dolgozó orvosok egyesületének (DIVI) vezetője hétfőn Berlinben.

Gernot Marx elmondta: bizonyos műtétek elhalasztása mellett módosítaniuk kell a kórházi dolgozók beosztását is, azért, mert kevesebb szabadnapot tudnak kiadni. Emiatt lesz, aki három egymást követő hétvégén is dolgozik majd. 

Nem nevezném drámainak a helyzetet, de érezhető a feszültség, ami szokatlan ilyenkor nyáron, amikor általában nyugodtabbak a napjaink

– magyarázta Marx.

Az orvosi egyesület vezetője emellett hangsúlyozta: a németországi intenzív osztályok 55 százaléka már nem a megszokott rendben működik, és a tavalyi helyzethez képest jelenleg kétezerrel kevesebb szabad ágy áll rendelkezésre – írja az MTI. 

Christian Karagiannidis, a német kormány koronavírus-tanácsadója és a DIVI tudományos szakértője szerint „a helyzet nem égető, de nagyon feszült”. Hozzátette, hogy soha nem látott még olyat, hogy ennyi egészségügyi dolgozó esett volna ki a munkából a koronavírus miatt.

Az egész világon egyre több országban, például Belgiumban is emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma. Romániában egy hét alatt csaknem húsz százalékkal emelkedett a megbetegedések száma. Olaszországban újra kötelezővé tették a maszkhordást a munkahelyeken, emellett az oltási kampányt is újraindítanák az országban. 

(Borítókép: Védőmaszkot viselő egészségügyi személyzet koronavírusos [COVID–19] betegeket lát el az Aacheni Egyetemi Kórház intenzív osztályán 2020. április 9-én. Fotó: Sascha Schuermann / Getty Images)

Rovatok