Index Vakbarát Hírportál

Hatan maradtak versenyben a brit konzervatívok elnöki tisztéért folyó versenyben

2022. július 13., szerda 18:35

Hat jelölt jutott tovább a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés szerdán tartott első szavazási fordulójában.

A pártvezetői posztért – amelynek betöltője az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke lesz – nyolc jelölt indult, az első fordulóban mindegyiküknek legalább harminc konzervatív frakciótag voksát kellett megszereznie a továbbjutáshoz.

A Boris Johnson lemondását követő lépésekről ebben a cikkünkben írtunk, ahol végigvettük, mit kell tenni a brit Konzervatív Pártnak, hogy miharabb elnököt és vele együtt kormányfőt válasszanak.

Sir Graham Brady, az alsóházi konzervatív frakció illetékes szakpolitikai bizottságának elnöke szerda este bejelentette, hogy Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszternek és Nadhim Zahawi pénzügyminiszternek a délután tartott első frakciószavazási fordulóban ez nem sikerült, vagyis ők kiestek a további versengésből.

Az élen Rishi Sunak végzett 88 szavazattal, őt Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár, volt védelmi miniszter követi 67 vokssal.

Szoros lesz a következő forduló is

Liz Truss külügyminiszter 50 frakciószavazattal a harmadik helyre került, Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár 40, Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke 37, Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója 32 frakcióvoksot gyűjtött. A Konzervatív Párt frakciójának tagjai az utolsó két jelölt versenyben maradásáig folytatják a szavazássorozatot. A következő szavazási fordulót csütörtökön tartják.

A talpon maradó utolsó két jelölt közül a Konzervatív Párt hozzávetőleg 160 ezer regisztrált tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai vagy elektronikus szavazással. 

Ennek eredményét szeptember 5-én jelentik be.

A szerdán ismertetett legfrissebb felmérés szerint a párttagság körében messze Penny Mordaunt a legnépszerűbb, vagyis ha Mordaunt a frakciószavazási szakasz végéig versenyben marad, a tagság jó eséllyel őt választaná a Konzervatív Párt új vezetőjévé és így miniszterelnökké.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a Konzervatív Párt tagsága körében elvégzett, szerda este közzétett új vizsgálatában kimutatta, hogy ha a párttagoknak Penny Mordaunt és Rishi Sunak közül kell választaniuk, Mordauntra 67, Sunakra 28 százalék voksolna.     Ha Penny Mordaunt és Liz Truss jut az utolsó fordulóba, Mordaunt a szavazatok 55-27 százalékos megoszlásával nyerne.

Mordaunt-Tugendhat párharc esetén 64-26 lenne a voksok aránya Penny Mordaunt javára. Ha Suella Braverman jogi főtanácsadó lenne Penny Mordaunt ellenfele, a volt védelmi miniszter - a brit védelmi tárca első női vezetője - szinte ugyanilyen fölénnyel, 63-25 arányban győzne.

Győzelme esetén Penny Mordaunt lenne az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke Margaret Thatcher és Theresa May után.

(Borítókép: Rishi Sunak. Fotó:  Justin Tallis - WPA Pool / Getty Images) 

Rovatok