Index Vakbarát Hírportál

Elpusztult a világ legidősebb óriáspandája

2022. július 21., csütörtök 13:23

Elpusztult a világ legidősebb, fogságban tartott hím pandája egy hongkongi állatkertben csütörtökön.

Az An An nevű pandát 35 éves korában altatták el – ez egy 105 éves koráig élő embernek felel meg.

Az Óceán Park tisztviselői szerint a döntést azután hozták meg, hogy az elmúlt hetekben „az állapotromlás folyamatos jeleit” mutatta. An Ant és társát, Jia Jiát a BBC szerint 1999-ben ajándékozta Hongkongnak a kínai központi kormány.

A park hatóságai szerint a panda táplálékfelvétele fokozatosan csökkent, mígnem teljesen abbahagyta a szilárd ételek fogyasztását, és csak vízzel és elektrolititalokkal táplálkozott.

Fokozatosan leépült

A panda gondozói azt is megfigyelték, hogy aktivitási szintje csökkent, és pihenőideje egyre hosszabb lett.

A park tisztviselői végül úgy döntöttek, hogy elaltatják a medvét, hogy enyhítsék az idős panda szenvedéseit – áll a csütörtökön kiadott közleményükben.

An számos szívmelengető pillanattal szerzett nekünk kedves emlékeket. Okossága és játékossága nagyon hiányzik majd

– mondta Paolo Pong, az Óceán Park elnöke.

Az Óceán Parkot több kritika érte, az állatvédő aktivisták különösen az élő delfinbemutatókat kifogásolták, amelyeket végül leállítottak. A park továbbra is számos állatot – a delfinektől a pingvinekig – tart fogva. A vadonban, Szecsuánban született An An 1999-ben érkezett párjával együtt Hongkongba. Nőstény társa, Jia Jia azonban 2016-ban, 38 évesen meghalt, így ő lett a legidősebb, fogságban tartott nőstény panda.

Két további panda – Jing Jing és Le Le – az Óceán Park állatkertjében maradt.

A faj átlagéletkora a vadonban 20 év alatt van, de fogságban tovább élhetnek.

Kína nemzeti kincsnek tekinti a pandákat, de kölcsönadta őket más országoknak, hogy politikai szövetségeket kössön a világ minden táján.

Rovatok