Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi Auschwitz Bizottság: Orbán Viktornak nincs jövője Európában

2022. július 26., kedd 11:22

Karl Nehammer osztrák kancellárnak közölnie kellene Orbán Viktorral, hogy a „rasszista” megnyilvánulásait nem fogják tolerálni az Európai Unióban – ezt mondta Christoph Heubner, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke.

Orbán Viktor a múlt hétvégén a Bálványosi Szabadegyetemen (Tusványos) mondott egy beszédet, amely nemzetközileg is nagy port kavart. A Kronen Zeitung szerint az ügy már ott tart, hogy a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke arra kérte Karl Nehammer osztrák kancellárt: jelezze Orbán Viktornak, hogy ez a beszéde elfogadhatatlan volt.

A magyar miniszterelnök ugyanis a hétvégén Bécsbe látogat, és akkor találkozik majd az osztrák kormányfővel is, vagyis Nehammer lesz az első európai politikus, aki Orbán Viktorral személyesen is beszélhet.

Az Európai Unió helyesen tenné, ha továbbra is a lehető legnagyobb mértékben elhatárolná magát az Orbán által megütött rasszista hangnemtől, és egyértelművé tenné Orbán úrnak, hogy nincs jövője Európában

– fogalmazott Christoph Heubner Orbán Viktor beszédével kapcsolatban. 

A Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke többek közt arra is hivatkozott, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nemrég „komoly aggodalmaknak” adott hangot Orbán Viktor beszédével kapcsolatban.

Karl Nehammer egyelőre semmilyen formában nem kommentálta a magyar miniszterelnök beszédét. A kancellár múlt hét csütörtökön azt mondta: nagyon várja, hogy Orbán Viktort fogadhassa Bécsben, akivel együtt küzdenek az illegális migráció ellen, és aki „egy fontos, szomszédos partnerország” élén áll. 

Nem csak a fajokról szóló kijelentéssel van bajuk 

A Kronen Zeitung szerint a fajokról való szónoklat mellett Orbán Viktor beszédének még az a része okozott felháborodást. ahol egy fél mondatban arról beszélt: az Európai Bizottság kötelezné a tagállamokat a gázfogyasztásuk csökkentésére, és hogy ennek a módját szerinte a németek a múltból ismerhetik – utalva ezzel a náci Németország gázkamráira (a beszéd angol nyelvű fordítása itt megtekinthető).

Ezenkívül nem vették jó néven azt sem, hogy kritizálta az uniós szankciók hatékonyságát, valamint hogy Olaf Scholz német kancellárt és Joe Biden amerikai elnököt hibáztatta a háború kitörése miatt, miközben egy szót sem ejtett Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes felelősségéről.

Arról, hogy Orbán Viktor miért is mondhatott ilyen beszédet az előző hétvégén, több elemzőt is megkérdeztünk az Indexen.

Rovatok