Index Vakbarát Hírportál

Tüntetők százai törtek be az iraki parlamentbe - könnygáz és vízágyú volt a válasz

2022. július 28., csütörtök 07:29

Több száz tüntető hatolt be az iraki parlament épületébe. A tiltakozás azért tört ki, mert Muqtada al-Szadr támogatói ellenzik egy rivális miniszterelnök-jelölt jelölését.

Musztada al-Szadr politikai szövetsége nyerte a legtöbb mandátumot a tavaly októberi általános választásokon, de a szavazást követő politikai patthelyzet miatt egyelőre még nem foglalhatta el posztját − írja a BBC

A rendőrség a jelentések szerint könnygázt és vízágyút vetett be a tüntetők ellen. A tüntetés alatt az épületben nem tartózkodtak képviselők.

A csoport behatolt Bagdad szigorúan őrzött Zöld Zónájába − ahol a főváros számos fontos épülete, köztük nagykövetségek is találhatók.

Egy biztonsági forrás az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy kezdetben úgy tűnt, sikerül feltartóztatniuk a behatolókat, de azok azután „megrohamozták a parlamentet”.

Irak jelenlegi miniszterelnöke, Musztafa al-Kadhimi felszólította a tüntetőket, hogy hagyják el az épületet, miközben a tömeg énekelt, táncolt és asztalokra feküdt.

Már kilenc hónapja nincs kormánya az országnak

A zavargások előtti kilenc hónapban a különböző politikai frakciók közötti viták megakadályozták az új kormány megalakulását.

Muktada al-Szadr , egy síita pap, az októberi választások után nacionalista Saeroun mozgalmának győzelmét jelentette be.

Azóta azonban lehetetlennek bizonyult egy új kormánykoalíció létrehozása, mivel Szadr nem hajlandó együttműködni riválisaival.

Ő és támogatói ellenezték Mohammed al-Szudani miniszterelnök-jelöltségét, mivel szerintük túl közel áll Iránhoz.

Nem ez volt az első ilyen eset

2019-ben egyszer már tömeges tüntetések törtek ki a korrupció, a munkanélküliség és a közszolgáltatások állapota miatt.

A Human Rights Watch szerint akkoriban több száz embert öltek meg a biztonsági erők.

Sadr támogatói 2016-ban egyszer betörtek a parlamentbe.  

Szerdán az ENSZ iraki missziója kijelentette, hogy a  protestálóknak joguk van tüntetni − feltéve, hogy akcióik békések és törvényesek maradnak.

(Borítókép: Tüntetők az iraki parlament épületében 2022. július 28-án. Fotó:  Ameer Al-Mohammedawi / picture alliance / Getty Images)

Rovatok