Adolf Eichmann Hitler birodalmának szertefoszlását követően került fel a Moszad úgynevezett halállistájára. Egy ügynök, Rafi Eitan a nácik ellen felesküdött Simon Wiesenthaltól kapott tippet arra vonatkozólag, hogy a holokauszt atyjaként emlegetett Eichmann Argentínában tartózkodhat. Meg is találták, méghozzá a bal füle alapján.
A holokauszt atyja részben egy bizonyos Amos Manornak köszönhetőn került elfogásra, aki az izraeli biztonsági szolgálat vezetője volt még évtizedekkel ezelőtt. Izrael 1948-as megalakulását követően kezdetben nem élvezett prioritást a holokauszttal összefüggésbe hozható vezetők felkutatása, mivel több mint egymillió bevándorló érkezett az újonnan megalakult országba, akiknek szállást, munkát és élelmet kellett biztosítani. Amos Manor azonban, aki a családjából egyedül élte túl Auschwitzot, felesküdött azon nácik ellen, akik elmenekültek az igazságszolgáltatás elől. A legkeresettebb személyek között volt:
Rafi Eitan ügynök életéről, aki részt vett Eichmann elfogásában, a jövő hónapban fog megjelenni egy könyv, amelyből az általa készített jegyzeteknek és feljegyzéseknek hála minden részletre fény derül. Az előbbiekben említett személyek közül Eichmann felkutatásával anno a Moszad titkosszolgálatot bízták meg, külön műveleti egység foglalkozott vele. A fülest, miszerint Eichmann Argentínában élhet, a nácivadász Simon Wiesenthaltól kapták, azonban addig nem bukkantak a nyomára, amíg Luther Herman nem sietett a segítségükre, és látta el információval a Moszadot. Herman 20 éves lányának ugyanis egy Nick Eichmann nevű fiatal udvarolt, aki az otthonukban tett látogatása során antiszemita nézeteket fogalmazott meg anélkül, hogy tudta volna a család származását. A lány apja ekkor rájött, hogy a szintén Eichmann vezetéknévvel rendelkező háborús bűnösnek három fia van, a legidősebbet pedig éppenséggel Nicholasnak hívják, így értesítette a Moszadot.
A helyszínre kiküldött ügynököknek a szomszédok azt mondták, hogy egy Klement nevű család nemrégiben elköltözött ugyanebből az utcából. Bár azt nem tudták, hova, ám az egyik családtag egy közeli autószervízben dolgozik. Kiderült, hogy Dieter Klement (aki a valóságban Eichmann legfiatalabb fia) volt az, akit megfigyelés alatt tartottak és követtek egy címre Buenos Aires külvárosi részébe.
Kiderítették, hogy egy Ricardo Klement nevű férfi lakik ott, azonban néhány napja már nem járt arra. A ház pedig egy Vera Liebel nevezetű asszony nevén van – Eichmann feleségének, Veronicának a lánykori neve. A férfi végül napokkal később újra visszatért otthonába, így fényképet készíthettek róla. A fotókat eljuttatták az izraeli rendőrség kriminalisztikai osztályára, és összehasonlítást kértek az Eichmann SS-aktájában lévő képekkel, amelyek nem bizonyultak meggyőzőnek. A megfigyelőcsapat egyik tagjának végül sikerült egy profilképet készítenie a férfiről, amelyen a bal füle szerepelt.
Az ember füle olyan, mint egy ujjlenyomat, nincs két egyforma. Ezúttal egyértelművé vált: megtaláltuk Eichmannt. Azt az utasítást kaptam, hogy készítsek elő egy műveletet – Finale néven –, hogy elfogjuk és visszahozzuk Izraelbe
– írta Rafi Eitan, aki akkor még csak 33 éves volt, és annak köszönhetően nem élte át a holokauszt borzalmait, hogy abban az időben nem tartózkodott Európában, azonban tudta, az ő felelőssége, hogy Eichmann végre megkapja a méltó büntetését. A küldetésnek történelmi jelentősége volt.
Eitan minden könyvet elolvasott, amiben megemlítették Eichmannt, így tisztában volt az életével. A férfi egy osztrák könyvelő német származású fia volt, aki ugyanabba a középiskolába járt, mint Hitler 17 évvel azelőtt, tanulmányi eredményei azonban pocsékok voltak. Végül 1932-ben csatlakozott a náci párthoz, majd az SS-hez. A gettók létrehozásáról és a zsidó emberek deportálásáról 1942. január 20-án döntöttek a wannseei konferencián. Reinhard Heydrich tizenöt náci vezetőt hívott össze, akik mind külön feladatot kaptak.
Eichmannak például azt parancsolták, hogy szervezze meg a haláltáborokba való tömeges deportálásokat. Egyik helyettese, Dieter Wisliceny szerint Eichmann állítólag azt mondta, az hogy, ötmillió ember sorsa van a kezében, rendkívüli elégedettséggel tölti el. 1945-ben Eichmann végül megszökött az amerikai hadsereg elől, majd különböző álnevekkel bujdokolt Németországban, míg végül 1950-ben Argentínába menekült, ahol – mint az a későbbiekben kiderült – a Mercedes-Benz márkakereskedésében dolgozott a raktárban.
Mikor rábukkantak Eichmannra, kezdetben nem tudták, mivel foglalkozik, hol dolgozik, semmivel nem voltak tisztában. Bázisukon felállították a háza makettjét, illetve a csapat házakat, járműveket bérelt az akcióhoz és minden létező dokumentum a rendelkezésükre állt ahhoz, ha esetleg menekülőre kéne fogni. Eitan akkori álláspontja szerint a legkézenfekvőbbnek az tűnt, ha Eichmannt az elfogását követően légi úton szállítják Izraelbe, ám ekkor még nem voltak menetrendszerinti járatok Tel Aviv és Buenos Aires között. Szerencséjük volt, hogy Argentína pont 1960. május 20-án ünnepelte függetlenségének 150. évfordulóját, és egy izraeli delegációt is meghívtak, hogy vegyen részt a hivatalos ünnepségeken, akik repülővel érkeztek. Azt tervezték, hogy Eichmannt tíz nappal a repülőgép indulása előtt fogják el, hogy legyen idő egy második akcióra is, ha esetleg az első nem jönne össze.
Eitan kevés esélyét látta annak, hogy ha elrabolják Eichmannt, a család értesíteni fogja a hatóságokat, mivel a férfi és neje hajadon párnak adták ki magukat. Illetve ha jelentik is, a zsaruk valószínűleg arra az álláspontra jutottak volna, hogy elhagyta őt. Az pedig egyáltalán nem volt valószínű, hogy Eichmann felesége közli a hatóságokkal, miszerint a férje háborús bűnös, akit elraboltak vagy meggyilkoltak.
Eichmann házához érve az ügynökök megállapították, hogy más nácikkal ellentétben, akik vagyonuk egy részét próbálták kimenekíteni, ő jól láthatóan nincstelenül érkezett Argentínába. Az akciót 1960. május 11-re időzítették, amikor is lecsaptak a busszal éppen hazatérő Eichmannra. Egyikük úgy tett, mintha egy éppen ott parkoló autót szerelne, majd megszólította a férfit, és leteperte. Ezt követően az árokban kötöttek ki, majd sikerült a kocsi hátsó üléséig vonszolniuk a fojtottan kiabálni próbáló Eichmannt, akinek németül azt mondták, ha csendben marad, nem esik bántódása. A háborús bűnös erre azt felelte:
Jawohl
– ami magyarul annyit tesz: igenis, amit rendszerint egy parancsnoknak mondanak.
A megfigyelőcsapat bázisára visszatérve levetkőztették Eichmannt, és megvizsgálták a testén lévő sebeket, ahogy a hóna alatt meg is találták odatetoválva a vércsoportját, ami minden SS-tagnál megtalálható volt. Megkérdezték tőle, mi a neve, amire először úgy felelt: Otto Heninger, amely egyike volt azon álneveknek, amiket a háború után használt, amikor megszökött egy hadifogolytáborból. Az ügynökök ekkor azt követelték, árulja el az igazi nevét, mire Ricardo Klement nevét bökte ki, ami az Argentínában használt neve volt. Csak a harmadik próbálkozásra ismerte be: ő Adolf Eichmann, illetve az SS-számát is elárulta.
A következő kilenc napban Eichmann nagyon feszült volt a kihallgatás alatt, de minden utasításnak eleget tett. A férfi arra is rájött, kik a fogvatartói, így héberül imádkozni kezdett, bár hamar rájöttek, hogy pár szón kívül nem tud mást a nyelven, így nem jött be a terve, hogy vérig sértse az ügynököket. Eichmann egyébként korábban amiatt tanult meg alapfokon héberül, hogy tárgyalni tudjon a zsidó vezetőkkel, mivel a németek terve kezdetben az volt, hogy a németországi zsidókat Palesztinába telepítik.
Eichmannt az útlevélellenőrzési pontot kikerülve, a karbantartási területen átcaplatva juttatták fel a gépre, elkábították, és útnak indultak Izraelbe. Rafi Eitan ezt követően csak kétszer találkozott a háborús bűnössel, amíg folytak a tárgyalások. Az ügynök arra volt kíváncsi, hogyan lesz valakiből tömeggyilkos, ám nemigen kapott választ a kérdésére. Eichmannt egy középszerű alezredesnek gondolta, aki engedelmes volt, precíz, és értett a szervezéshez, ám az intelligenciaszintje rendkívül alacsony volt, ahogy az is nehezére esett, hogy megértse, mi zajlik körülötte.
A bíróság az 56 napon át tartó tárgyalást követően tizenöt vádpontban találta bűnösnek Eichmannt, akit halálra ítéltek. A tárgyaláson Gideon Hausner ügyész kijelentette:
Nem egyedül állok itt. Hatmillió vádló van velem, de ők nem tudnak felállni és ujjal mutogatni arra, aki a vádlottak padján ül, mert hamvaik Auschwitz dombjain és Treblinka mezőin halmozódnak fel, és Lengyelország erdőiben szóródnak szét. Sírjaik átívelik Európát. Vérük kiált, de a hangjukat nem hallani, ezért most én leszek a szóvivőjük, és az ő nevükben fogom ismertetni a szörnyű vádat.
Adolf Eichmann kivégzésére végül 1962. május 31-én került sor. Eitan visszaemlékezése szerint látta, amint kihozzák őt a cellájából, és ugyan a tekintetük találkozott, nem váltottak egy szót sem. Az elítélt németül motyogott az orra alatt. Mint az később kiderült, azt mondta, reméli, hamarosan mindannyian az ő sorsára jutnak, és kivégzése előtt Németországot és Argentínát dicsőítette. Egy cellába kísérték, ahol előbb bekötötték a szemét, majd egy kötelet a nyakára tekerve felakasztották.
Ugyan Rafi Eitant meghívták, hogy legyen jelen Eichmann hamvainak szétszórásánál, ám ő udvariasan visszautasította az ajánlatot. Az ügynök ezt követően továbbra is a Moszadnak dolgozott, és 1981-ben Menachem Begin izraeli miniszterelnök terrorizmussal foglalkozó tanácsadójának nevezték ki, később bekerült az izraeli parlamentbe, illetve éveken át felelt miniszterként a nyugdíjasok ügyeiért. 92 éves korában halt meg 2019-ben.
(Borítókép: Adolf Eichmann volt SS-alezredes náci háborús bűnös a vádakat hallgatja jeruzsálemi tárgyalásán 1961. június 16-án. Fotó: MTI/FRK)