Index Vakbarát Hírportál

Donald Trumpot letiltották a Fox Newsról

2022. augusztus 1., hétfő 19:36

Donald Trump már több mint 100 napja nem szerepelt a Fox News adásában, holott korábban rendszeresen visszatérő vendég volt. A New York Times szerint a csatorna tudatosan, új üzleti stratégia jegyében szakított a volt amerikai elnökkel. A Fox News helyét most egy másik konzervatív csatorna, a Newsmax próbálja átvenni.

A Fox Newsnak nagy szerepe volt abban, hogy 2016 előtt Donald Trump üzletemberből és realitysztárból a konzervatív párt legbefolyásosabb politikusává lépett elő. A csatorna az elnöksége alatt is végig támogatta Trumpot,

most azonban nagyon úgy fest, hogy teljesen szakítottak vele. 

A New York Times szerint Donald Trump legutóbb április 13-án volt látható a Fox News adásában, azóta egyáltalán nem szerepelt. A lap két Trump-közeli forrástól úgy értesült, hogy az elnök is úgy látja:

direkt mellőzik, elutasítják őt a csatornánál,

és ez még annál is rosszabb, mint ha negatív fényben tüntetnék fel őt a híradásokban.

A lap példaként hozza fel azt is, hogy nemrég, július 22-én Donald Trump egy kampánygyűlést tartott Arizonában, ahol arról beszélt, hogy 2024-ben is indulhat az elnöki tisztségért. A Fox News azonban sem erről a gyűlésről, sem a többiről nem számolt be élőben, amelyet Trump tartott az idén. Jelzésértékű viszont, hogy a júliusi gyűlés idején egy másik republikánus politikussal, Ron DeSantis floridai kormányzóval közvetítettek egy interjút (őt utóbb még Tucker Carlson műsorában is vendégül látták).

Pár nappal később is sor került egy hasonló esetre. Akkor Trump egy washingtoni rendezvényen is felszólalt, de a Fox News azt sem közvetítette élőben, csak később számoltak be röviden arról, hogy egyáltalán beszédet mondott. Mindeközben ugyanazon a napon élőben közvetítettek egy 17 perces beszédet, amelyet Trump volt alelnöke, Mike Pence mondott.

A republikánus frakcióvezető hangolta őket Trump ellen? 

Azonban nemcsak a Fox Newsnál látható, hogy Trump ellen fordultak, hanem ugyanez igaz a többi sajtótermékre, amely a Rupert Murdoch üzletember által birtokolt Fox Corporation tulajdonában áll. Ezek közé tartozik a The New York Post és a The Wall Street Journal is, amelyekben ebben a hónapban több véleménycikkben is foglalkoztak azzal a témával, hogy Donald Trumpnak milyen felelőssége lehet a 2021 elején történt capitoliumi zavargásokban.

A New York Times két, Rupert Murdochhoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy a Fox Corporation felső vezetői – beleértve magát a milliárdost és vezérigazgatóként dolgozó fiát, Lachlan Murdochot is – egyre szkeptikusabbak Trumppal szemben. A lap forrásai szerint emögött az áll, hogy Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi frakcióvezetője azt mondta a Murdoch családnak:

Donald Trump rontja a párt esélyeit a 2022 végén esedékes időközi választáson.

McConnell állítólag azt mondta, hogy a volt elnök szereplése akár azt is meggátolhatja, hogy ismét átvegyék az irányítást a szenátusban a választás után. Ezenkívül a Murdoch családban már az is visszatetszést keltett, hogy Donald Trump még mindig nem tudta elfogadni a 2020-as választási vereségét.

A New York Times szerint mindemellett megjegyezte: elképzelhető, hogy a Fox News a stratégiáját megváltoztatja a jövőben. Erre kényszerülhetnek például akkor, ha végül Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje a 2024-es választáson, akkor ugyanis már nem tehetik meg vele, hogy nem szerepeltetik a csatornán. 

A Newsmax férkőzhet be a Fox helyére

A Fox News Trump-párti nézőit a szakítás után egy másik konzervatív csatorna, a Newsmax próbálja átcsábítani. Az ügyről a Newsmax online oldalán is írtak egy cikket, amelyben idézték Dick Morrist, a Fox News korábbi, jelenleg már náluk dolgozó műsorvezetőjét is, aki azt mondta:

Megvan az oka annak, hogy több millió korábbi Fox News-néző most a Newsmaxot nézi. Ők foglalkoznak az igazi hírekkel, amelyek a volt – és egyben jövendőbeli – elnökről szólnak. 

Morris azt is hozzátette, hogy Donald Trump letiltása egy politikailag motivált döntés a csatorna részéről, amelyet annak dacára hoztak meg, hogy a volt elnök még mindig „a legnagyobb hírcsináló” a Republikánus pártban. „Lachlan Murdoch és a Fox News vezetősége azt szeretné, ha a csatorna olyanná válna, mint a CNN” – összegezte a műsorvezető. 

A cikkben felidézték azt is, hogy Donald Trump a saját, Truth nevű közösségi oldalán azt írta: a Fox News átállt a sötét oldalra.  A Newsmax ezenkívül interjút készített Trump ügyvédjével, Rudy Giulianival is az esetről, aki úgy összegezte neki a történteket: 

A Fox News most már a hazugokat szerepelteti, és nem azokat, akik mindig is az igazat mondták.

(Borítókép: Donald Trump 2015. október 8-án. Fotó: Isaac Brekken / Getty Images)

Rovatok