Index Vakbarát Hírportál

A bokájánál fogva akarta lerángatni a lépcsőn az amerikai házelnököt, elítélték

2022. augusztus 2., kedd 07:58

Több mint hét év börtönbüntetésre ítéltek hétfőn egy texasi férfit, mert egy pisztollyal felszerelkezve, sisakban és testpáncélban rohamozta meg az amerikai Capitoliumot. Ez az eddigi legsúlyosabb kiszabott büntetés a több száz, a Capitolium ostroma miatt indult büntetőügyben.

Az ügyészek szerint Guy Reffitt azt mondta a texasi Three Percenters milíciacsoport tagjainak, amelynek maga is tagja, hogy azt tervezi, hogy a bokájánál fogva kirángatja Nancy Pelosi házelnököt a Capitolium épületéből − közölte az AP hírügynökség.

úgy, hogy a feje minden egyes lépcsőfokon pattan egyet 

− áll az ügyészség vádiratában.

Reffitt börtönbüntetése − hét év és három hónap − két évvel több, mint az eddigi leghosszabb börtönbüntetés, amelyet a Capitoliumi zavargások eddigi legsúlyosabb ítéletet kapott vádlottjára kiszabtak, de még így is kevesebb kevesebb, mint fele annak a 15 évnek, amelyet az ügyben eljáró szövetségi ügyész kért, aki Reffittet belföldi terroristának nevezte, ugyanis azt mondta, hogy „fizikailag el akarja távolítani és le akarja váltani” a kongresszus tagjait.

Reffitt volt az első személy, akit bíróság elé állítottak a 2021. január 6-i ostrom miatt, amikor Donald Trump akkori elnök támogatói megzavarták a kongresszus ülését, hogy igazolják hogy megakadályozzák Joe Biden győzelmének hivatalos elfogatását.

Dabney Friedrich kerületi bíró, aki Reffitt tárgyalásán elnökölt, a börtönbüntetése után három év pártfogói felügyeletre és 2000 dollár (800 ezer forint) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A bírónak hatáskörében a vonatkozó törvény értelmében a végül elfogadott vádpontok szerint hét év és három hónaptól kilenc évig terjedő börtön között kellett a büntetést kiszabnia.

A bíró szerint a terrorizmus vádja nem állt fenn

Friedrich elutasította az ügyészek azon állítását, hogy Reffitt esetében indokolt volt a terrorizmus vádpontja, ami sokkal hosszabb büntetést jelentett volna. Ez volt az első alkalom, hogy az ügyészek ezt a minősítést kérték egy, a Capitolium ostromához kapcsolódó ügyben.

Mint azt megírtuk, a korábban kiszabott a leghosszabb büntetés öt év és három hónap volt, amelyet két férfi kapott, akik bűnösnek vallották magukat, mert rendőröket támadtak meg a Capitoliumban. 

Az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án ostromolták meg Trump hívei az akkori elnök gyújtó hatású beszédét követően. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokratapárti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten meghaltak, köztük egy rendőr is. Donald Trump sohasem ismerte el vereségét, és arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.

(Borítókép: Brent Stirton / Getty Images)

 

Rovatok