Index Vakbarát Hírportál

Kína fenyeget: Aki a tűzzel játszik, az megégeti magát

2022. augusztus 3., szerda 16:59

Kína brit nagykövete felszólította a brit politikusokat, hogy ne „táncoljanak az Egyesült Államok dallamára”, és „súlyos következményeket” ígért arra az esetre, ha a képviselők Tajvan földjére lépnének.

Egy londoni sajtótájékoztatón a kínai nagykövet, Cseng Csöuang, aki tavaly nyár óta szerepel a parlament szankciós listáján, egyúttal emlékeztette a brit kormányt a két ország 1972-ben aláírt közös megállapodására. A két ország ekkor vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot − írta meg a Guardian

A nagykövet megjegyzése akkor hangzott el, amikor Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke megkezdte látogatását Tajvanon, amelyet Peking saját területének ismer el. Pelosi azt mondta, hogy látogatásával szolidaritását akarja kifejezni az élénk ázsiai demokrácia iránt, de válaszul Peking számos figyelmeztetést és fenyegetést adott ki.

A kínai védelmi minisztérium kedden közölte, hogy „magas készültségbe” helyezték a Népi Felszabadító Hadsereget (PLA), és egy sor célzott katonai műveletet jelentett be, köztük rakétakísérleteket a Tajvantól keletre fekvő vizeken, és a fő szigetet négy napon át körbevevő gyakorlatokat nem sokkal Pelosi távozása után.

Aki a tűzzel játszik, az megégeti magát

Kína és számos nyugati ország − köztük az Egyesült Királyság − között Tajvan miatt az elmúlt években egyre több volt a feszültség. A kínai nagykövet szerint egyes brit politikusok ígérete, hogy segítenek „Tajvan megvédésében”, és a parlamenti képviselők tervezett látogatása a szigetre „az egy Kína elvének és a kínai–brit közös egyezménynek a súlyos megsértését” jelenti.

Felszólítjuk az Egyesült Királyságot, hogy tartsa magát a saját kötelezettségvállalásához (…) ne becsülje alá a tajvani kérdés rendkívüli érzékenységét, és ne lépjen az Egyesült Államok nyomdokaiba

− fogalmazott Csöuang.

Hozzátette:

Ahogy mondtam, aki a tűzzel játszik, az megégeti magát,

megismételve a kínai elnök, Hszi Csin-ping figyelmeztetését, aki a múlt héten ugyanezt a mondatot mondta amerikai kollégájának, Joe Bidennek telefonbeszélgetésükben.

Tajvan kérdése teljesen különbözik Ukrajnáétól

A Guardian hétfőn arról számolt be, hogy a brit alsóház külügyi bizottsága még az idén − valószínűleg novemberben vagy december elején − látogatást tervez Tajvanra.

A két brit miniszterelnök-jelölt, Liz Truss és Rishi Sunak elmúlt hetekben tett megjegyzéseire reagálva felszólította a brit politikusokat, hogy „hagyjanak fel a kitalált történetekkel”, és „legyenek realisták” a kétoldalú kapcsolatokban.

A kínai nagykövet azt is mondta, hogy „a tajvani kérdés természete teljesen más, mint az ukrajnai”, és hogy a kínai és a brit gazdaság különválasztásáról szóló kijelenések öncélúak, és végső soron „aláássák a brit fogyasztók érdekeit” a növekvő infláció és a megélhetési költségek folyamatos válsága közepette.

A veterán diplomata azonban óvatosan fogalmazott a két jelöltről.

Bárki is lesz az új miniszterelnök, együtt fogunk dolgozni a kínai–brit kapcsolatok fejlesztése érdekében

− mondta.

Kína blokád alá vette Tajvant Pelosi látogatását követően

Mint megírtuk, Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőháza elnökének látogatását követően Kína olyan hadgyakorlat tart éleslőszerekkel Tajvan közelében a következő napokban, ami gyakorlatilag felér egy tengeri blokáddal.

A tajvani kormány elítélte a kínai hadgyakorlatot, és azt írta: Kína ezzel gyakorlatilag „behatol Tajvan” felségterületére, a lépés felér egy „Tajvan elleni légi és tengeri blokáddal”. A védelmi minisztérium ezzel összefüggésben közölte, hogy válaszolni fognak minden olyan lépésre, amely megsérti Tajvan területi szuverenitását.

A pekingi kormány a hadgyakorlattal kapcsolatban annyit közölt: a külföldi hajók és repülők jobban teszik, ha elkerülik a területet, amíg a művelet tart.

(Borítókép: Cseng Csöuang. Fotó: Jason Lee / Reuters)

Rovatok