Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt az igazságügyi miniszter Donald Trump házkutatásáról

2022. augusztus 12., péntek 06:06

Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter csütörtökön először nyilatkozott hivatalosan azóta, hogy a szövetségi ügynökök a hét elején házkutatást tartottak Donald Trump volt amerikai elnök floridai otthonában.

A miniszter bejelentette, hogy a tárca a bíróságon kérvényezte a házkutatási parancs nyilvánosságra hozatalát, amit szerinte az ügyhöz fűződő „jelentős közérdek” indokol.

Garland azt is mondta, hogy „személyesen hagyta jóvá a döntést, hogy házkutatási parancsot kérjenek ebben az ügyben”. A nyilatkozatra azután került sor, hogy az igazságügyi minisztérium napokig hallgatott a házkutatással kapcsolatban – folyamatban lévő vizsgálatok esetében egyébként ez a szokásos gyakorlat, írja a Forbes.

Az amerikai sajtó történelminek és példátlannak nevezte az intézkedést, ami hivatalban lévő, vagy volt elnök esetében még nem fordult elő. Az FBI nyomozói hétfő este tartottak házkutatást a Mar-a-Lago ingatlanban, a volt elnök téli rezidenciáján.

Donald Trump politikailag motivált intézkedést említett a közösségi médiában megjelent közleményében.

A hatóság 15 doboznyi irattal távozott a Trump-rezidenciáról, amelyeket – a The New York Times összeállítása szerint – Donald Trump nem juttatott el a levéltárba a felszólítások ellenére sem, írja az MTI.

Rovatok