Index Vakbarát Hírportál

Kezdetét vette az olasz választási kampány

2022. augusztus 23., kedd 19:04

Az energiaárak emelkedése, az Európai Unió politikája és az ukrajnai háború is téma volt a szeptember 25-i parlamenti választásra készülő balközép, illetve jobbközép koalíció vezető politikusainak első nyilvános vitáján, amelyet az adriai Riminiben folyó katolikus találkozón tartottak meg kedden. A választási kampány hivatalosan ezzel a találkozóval indult el.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke és szövetségesei, Matteo Salvini, a Liga vezetője, valamint Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország! (FI) elnökhelyettese első alkalommal szerepelt egy színpadon a Baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkárával, Enrico Lettával, valamint Luigi Di Maióval, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) volt politikusával, aki saját pártot alapított Civil Elkötelezettség névvel.

Minden témában négy-négy perc állt rendelkezésükre. A kérdéseket Luciano Fontana, a Corriere della Sera napilap igazgatója tette fel. Nem volt jelen az M5S elnöke, Giuseppe Conte.

Minden korábbi európai energetikai szabály „felborult”

A balközép koalícióhoz csatlakozott Luigi Di Maio ügyvivő külügyminiszter közös európai energiaár bevezetését szorgalmazta. Hangoztatta, hogy a gáz piaci értékét meghatározó holland gáztőzsde a mindennapos áremeléssel „az olaszok pénzét herdálja”.

Enrico Letta szerint egy év alatt több mint ezer százalékkal megemelt gázár annak bizonyítéka, hogy minden korábbi európai energetikai szabály „felborult”.

A PD főtitkára közölte: ha a baloldal ellenzékbe kényszerül, mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a jobboldal alkotmánymódosítással bevezesse az elnöki köztársaságot, ami – Letta szerint – a parlament korlátozását jelentené. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Enrico Letta úgy vélte, akárki is kerül kormányra, Róma eddigi politikáját kell folytatni, vagyis „semmiben sem engedni Putyinnak”.

Salvini szerint a szankciók nem Moszkvát sújtják

Matteo Salvini elmondta: nem lenne előnyös, ha a szankciók a háborút erősítenék. Hangsúlyozta: a gazdasági-kereskedelmi adatok szerint a konfliktus miatt kivetett szankciók nem Moszkvát sújtják, és ezt „Brüsszelben is észre kellene venni”. A Liga kampánytémái között kiemelte az abortusz és az eutanázia elleni küzdelmet, valamint a könnyű drogoknak a baloldal által tervezett legalizálása megakadályozását.

Giorgia Meloni kifejtette: egy évtized után a következő kormány az olaszok szavazatainak eredményeképpen születhet meg a hatalmi palotákban kötött paktumok helyett, ami korábban volt jellemző. Megjegyezte, hogy a 2018-ban kormányra került Öt Csillag Mozgalommal szemben az Olasz Testvérek nem interneten politizál, hanem a lakosság igényeit elégíti ki, és érdekeit képviseli. A jobbközép „stabil és hiteles” kormányt készül adni Olaszországnak – tette hozzá.

Hozzátette: az Olasz Testvérek „nem akarja figyelmen kívül hagyni az Európai Uniót, de azt akarja, hogy az EU ne mellékes témákkal, hanem a lakosság számára stratégiai jelentőségű kérdésekkel foglalkozzon”.

A munkahelyteremtésről és az oktatásról is szó volt

A vitán, amelyhez kisebb pártok vezetői is csatlakoztak, szó volt a fiatalokat szem előtt tartó munkahelyteremtésről, az oktatásról, az adó- és nyugdíjreformról, a népesség elöregedéséről. Giorgia Meloni a jobbközép nevében ösztöndíjakat ígért a hátrányos helyzetű diákoknak, Enrico Letta bejelentette: ha a baloldal nyer, kötelezővé teszik az óvodát, és 18 éves korig meghosszabbítják az iskolakötelezettséget. Matteo Salvini tervei között említette, hogy megszüntetik az M5S által 2019-ben bevezetett alapjövedelmet, ami tavaly kilenc milliárd eurójába került az országnak.

A balközép és jobbközép koalíciók vezetői közötti nyilvános politikai vitát a „Találkozó a barátságért a népek között” című találkozón tartották meg, amelyet a Comunione e Liberazione katolikus lelkiségi mozgalom 1980 óta minden nyáron Riminiben rendez meg egyházi vezetők, politikusok, közéleti személyiségek részvételével.

Olaszországban a választási kampány hivatalosan ezzel a találkozóval indult el, miután a pártok hétfő este benyújtották végleges jelöltlistáikat – adta hírül az MTI.

Rovatok